Navigáció: 

Archívum

Dátum

Indul az "Új Magyar Falu" program

Az elkövetkező években, a jelenlegi uniós költségvetési időszak végéig, vagyis 2013-ig mintegy 4.00-5.000 milliárd forint forrás áll  rendelkezésre a most induló Új Magyar Falu program keretében a magyar vidék európai szintű fejlesztésére.

Egységes frakció-támogatás az egészségbiztosítási törvényhez

Az MSZP parlamenti frakciója egyhangúlag úgy döntött, támogatja az egészségbiztosítás reformjának a szocialista álláspontnak megfelelő modelljét, és mivel az ehhez szükséges módosító javaslatokról koalíciós megállapodás született, a törvényt a két frakció egyetértésben és együtt tudja megszavazni.

Összes cikk a következő rovatból:

Megjelentek a városrehabilitációs pályázatok

Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben (ÚMFT) városrehabilitációra 2007 és 2013 között 270 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből 2007-2008-ban 93 milliárdot lehet elkölteni. A 93 milliárd forintból 64 milliárd forintot tesz ki a pályázatos rész, a többit a megyei jogú városok városrehabilitációjára különítették el, amelyet kiemelt projektként kezelnek majd.

Összes cikk a következő rovatból:

Érthetőbbek és könnyebben követhetők a pályázati kiírások

Érthetőbbek és könnyebben követhetők, valamint egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak a pályázati kiírások – mondta november 30-i budapesti sajtótájékoztatóján Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese.
Számos tartalmi változás könnyíti a kis- és középvállalkozások dolgát, csinál nagyobb kedvet a pályázáshoz.

Összes cikk a következő rovatból:

Kákosy Csaba letette a miniszteri esküt

Letette december 3-án, hétfőn a miniszteri esküt az Országgyűlés előtt Kákosy Csaba, a gazdasági és közlekedési tárca új vezetője.

Összes cikk a következő rovatból:

Parlament, napirend előtti hozzászólás

2007 dec 4 - 09:00
2007 dec 4 - 10:00

napirend előtti, az Önkéntes tevékenység világnapján

Parlament plenáris ülése

2007 dec 11 - 09:00
2007 dec 11 - 16:00

költségvetésről szavazás

Parlament plenáris ülése

2007 dec 10 - 13:00
2007 dec 10 - 20:51

Parlament plenáris ülése