Navigáció: 

Archívum

Dátum

A munkahelymegtartás jelenleg az egyik legfontosabb feladat

Aszódon, a Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület kezdeményezésére létrejött találkozón tartott előadást Varju László fejlesztési ügyekért felelős államtitkár (NFGM). A rendezvénysorozat annak érdekében jött létre, hogy a kistérségek vállalkozói megfelelő információhoz jussanak, úgy a válság kialakulásával, mint az abból való kilábalás lehetőségeivel kapcsolatban. Varju László előadásában megvilágította azokat az eseményeket, melyek a válság kialakulásához vezettek, a továbbiakban pedig a vállalkozók előtt álló lehetőségekről és feladatokról beszélt.

Összes cikk a következő rovatból:

A válság nem ismer határokat

„A nemzetközi gazdasági válság hatásai a vidéki térségekben” címmel tartott előadást Varju László országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fejlesztési s Gazdasági Minisztérium államtitkára 2009.április 22-én az  örkényi polgármesteri hivatal dísztermében. A nagy érdeklődést kiváltó tanácskozásra elsősorban a körzet vállalkozóit köszönthette Zsadányi Lászlóné, az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás elnöke, az est házigazdája.
A Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület kezdeményezésére létrejött találkozón

Összes cikk a következő rovatból: