Navigáció: 

Archívum

Dátum

Végigcsinálni küzdelmes volt, megélni sokkal nehezebb - miniszterelnöki értékelés

Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtöki, több mint egyórás sajtótájékoztatóján prezentációt mutatott be a válságkezelés egy évéről, majd leszögezte: ezen az úton kell végigmenni, nincs más választás. Úgy értékelte, többet is tettek annál, mint amire vállalkoztak. A válságból le kell vonni a tanulságokat, mint egy súlyos betegségből, amely életformaváltást követel.

Összes cikk a következő rovatból:

Európai régiónk is tart a Jobbiktól

„Félelem a nacionalistáktól Kelet-Európában” címmel megjelent kommentárban foglalkozott csütörtökön a küszöbönálló magyarországi választásokkal a német Handelsblatt. Az üzleti és politikai napilap bécsi tudósítója, Stefan Menzel úgy vélekedett, hogy a magyarországi választások - az általa jósolt jobbratolódással - hatással lehetnek a szomszédos országokra. A vállalkozók attól tartanak, hogy kiszámíthatatlan politikusok érvényesülnek.

Összes cikk a következő rovatból:

Minden nyolcadik euró Magyarországra érkezik

Állítsanak bármit is a politikai ellenfelek, Magyarország kiemelkedően teljesít a 2007-2013. évi európai uniós fejlesztési források lekötésében, a kohéziós programok megvalósításában. Az Európai Bizottság szerdán közzétett összesítése szerint Magyarország a rendelkezésre álló keretének több mint 46 százalékát már lekötötte, szemben az uniós 27 százalékos átlaggal. Magyarország munkáját maximálisan elismerő, független elemzésnél objektívabb értékelés nem létezik.

Összes cikk a következő rovatból:

Személyesen is kérhető már segítség a pályázatokhoz

A lehetséges pályázók és a már nyertes uniós pályázattal rendelkezők minél színvonalasabb kiszolgálása érdekében - az ország 176 településén elérhető Új Magyarország Pontok és a fővárosban eddig csak telefonon és interneten elérhető ügyfélszolgálata mellé - személyes központi ügyfélszolgálati irodát nyitott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A főváros VII. kerületében, az Ügynökség irodaházában, a Wesselényi és a Kazinczy utca sarkán a tegnapi naptól nyílik lehetőség az érdeklődők kiszolgálására.

Összes cikk a következő rovatból:

I. Szigethalmi Baráti Fogathajtó Show és Főzőverseny - fotók

Egész napos szabadtéri rendezvényre várták az érdeklődőket a hétvégén Szigethalmon. A programban - egyebek mellett - szerepeltek fogathajtó versenyek sztárokkal, show műsorok, táncos előadások, és természetesen a főző verseny is. A programon részt vett Varju László és csapata is, a gasztronómiai verseny egyik indulójaként. A gyermekek számára is számos meglepetéssel készültek a szervezők, volt ugrálóvár, körhinta, s nem utolsó sorban a főbejárat mellett állat simogatósarok is kialakításra került.

Összes cikk a következő rovatból:

Maradjunk a stabilitás útján!

- Csak támogatni tudom Varju László országgyűlési képviselővé való megválasztását. Ennek a kormánynak az egyik legeredményesebb, legszorgalmasabb és legjobb politikusa a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkáraként – mondta Kiss Péter társadalompolitikai miniszter a március 25-én Taksonyban tartott lakossági fórumon.

Összes cikk a következő rovatból:

Újabb példa a magyar gazdaság erejére – sok ezer munkahely-, és több tízmilliós megrendelések

„A Mercedes kecskeméti nagyberuházása élő cáfolata annak az állításnak, hogy Magyarország romokban van és a régió országai között sereghajtó lenne. A baloldali kormány tevékenységének köszönhetően Magyarország vonzó befektetési célpont és versenyképes a régió országaival. Ezért települ az országba és fektet be 200 milliárd forintot egy nagy presztízsű német vállalat" - hangsúlyozta Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegáció vezetője egy kecskeméti fórumon, ahol a Mercedes kecskeméti nagyberuházásáról is szó esett. A létesülő üzem teljes termelés mellett évi 300 ezer autót fog gyártani, a kecskeméti Mercedes-gyár ennek eredményeképpen megközelíti a Győrött működő Audit.

Összes cikk a következő rovatból:

Kiemelt projektek támogatásáról döntött a kormány

A kormány 39 kiemelt projekt támogatásáról döntött, amelyek 51 milliárd forint értékű fejlesztést jelentenek a jövőben.

Összes cikk a következő rovatból:

Termékpaletta bővítéssel a növekvő megrendelésekért

A negyedévszázados múlttal rendelkező OK Gép Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 25 millió forintos uniós támogatással bővíti termékpalettáját. „Az innováció kulcsfontosságú szerepet tölt be a gazdasági válságból való kilábalásban. Így az uniós források átcsoportosításával gazdaságfejlesztésre 2013-ig 874,5 milliárd forint áll rendelkezésre.

Összes cikk a következő rovatból:

A Fidesz megszólítja a fiatalokat, de nem mond nekik semmit

Szavazásra buzdítja a fiatalokat Orbán Viktor az iskolákat járva, pártja választási programjában azonban kevés szó esik a gyermek-, és ifjúságpolitikai elképzelésekről, minden iskolai és pedagógiai kérdéskört mellőz.

Összes cikk a következő rovatból: