Navigáció: 

Aszfaltszőnyeg uniós forrásból

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv megvalósítása során a területfejlesztéshez tartozó Közép-magyarországi Operatív Program útfelújítási programok projektgazdája a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Ebben a régióban 2010-ig a négy- és ötszámjegyű utak közül összesen 190 kilométernyi közút újul meg, 11,8 milliárd forint értékben a közreműködésükkel.
A Közép-magyarországi Operatív Program keretében felújított utak ünnepélyes átadására került sor január 29-én Isaszegen. Az egyik út Isaszegen át Gödöllőig tart, míg a másik Sződ lakott területétől az M0 kőrgyűrűig vezet. Az összességében 10,4 kilométeres aszfaltszőnyegezés és annak kapcsolódó munkáiból álló 413 millió forint értékű projektet teljes egészében az Európai Unió Regionális Alap forrásaiból valósították meg.
Hatvani Miklós Isaszeg polgármester beszédében átfogó képet adott a helyi úthálózat fejlődéséről. Kiemelte, hogy a pesti körgyűrű elkészültével jelentősen csökken a települést átszelő út átmenő forgalma. Mint mondta saját erőből és külső forrásból az útnak a városban lévő egyik fontos kereszteződésében körforgalmat is kialakítottak a munkálatok során.
- A felújítás az átmenő forgalomtól eltekintve is mintegy 55 ezer ember életében hoz kedvező változást, a korábbinál nagyobb biztonságot nyújtva a közutakat használó emberek számára – hangsúlyozta Fogarasiné Deák Valéria a választókerület országgyűlési képviselője. Aki bízik benne, hogy belátható időn belül sor kerül a zsámboki út felújítására és már azon is dolgoznak, hogy előkészítsék Isaszegen az állomáshoz vezető út jövő évi rekonstrukcióját.
- Ambiciózus elképzelésekkel rendelkező emberek munkáját dicséri a két útszakasz felújítása. A közlekedési rendszerfejlesztés részeként megvalósult útfelújítás jelentősen javít az itt lakók életminőségén, de a beruházás jól szolgálja az idegenforgalmat is. Nem a kő, az aszfalt, a beton értéke és mennyisége a fontos, hanem a közlekedő emberek biztonsága, amin a projekt jelentősen javított - mondta ünnepi beszédében Varju László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára.






Összes cikk a következő rovatból: