Navigáció: 

Az agrártárcához kerülnek a fogyasztóvédelemi ügyek

TARTOZZON A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTERHEZ MINDEN FOGYASZTÓVÉDELMI ÜGY

MTI/mszp.hu, 2006. december 11.

Gyurcsány Ferenc véleménye szerint nagy és jogos a felháborodás a lejárt szavatosságú élelmiszerek kapcsán kialakult ügyben

A jövőben a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter fennhatósága alá fog tartozni minden, az élelmiszer-, növény- és állategészségüggyel kapcsolatos kérdés, illetve a humán egészségügy és a fogyasztóvédelem koordinálása – jelentette be a miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.

A kormányfő elmondta: ezt a döntést az intézményi racionalizáció jegyében hozza meg a kabinet. Felidézte, hogy a 2004-es paprikabotrányt követően indították el az ellenőrző és minősítő intézmények egy felügyelet alá vonását. Ez a folyamat, függetlenül a jelenlegi botránytól,fejeződik be most – fűzte hozzá.

Véleménye szerint nagy és jogos a felháborodás a lejárt szavatosságú élelmiszerek kapcsán kialakult ügyben. Ami itt történt, az mégiscsak arcpirító disznóság – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a fő felelősség azé, aki ezt elkövette.

Kijelentette: nem a tisztességtelenek világához kell alakítani az országot. Azt kell mondani, hogy ilyet nem lehet Magyarországon csinálni – tette hozzá.

Mint mondta, nem politikafüggő az emberi, üzleti tisztesség. Ami intézményesen elvégezhető ebben az ügyben, azt ettől függetlenül a kormány, éppen a korábbiakból kiindulva, megtette és éppen megteszi – jegyezte meg.

Beszélt arról, hogy a rendőrség létrehozott egy 17 fős nyomozócsoportot az ügyben, és teszi a dolgát. Azt kell kérjük a rendőrségtől, azt kell kérjük az igazságszolgáltatástól, hogy segítsen abban az országnak, hogy megvédhessük magunkat – mondta.

Szavai szerint Magyarországon erős a meggyőződés, hogy vannak viszonylag jó normák, írott elvárások, de mintha azoknak, akik ezt sértik, kevésbé kéne tartani ezektől a normáktól, mint akiknek a rovására elkövették ezeket a cselekményeket.

Kitért arra, hogy Magyarországon jogszerűen el lehetne tiltani ügyvezetéstől olyan cégvezetőket, akikről kiderült, hogy a közösség érdekeit jelentősen veszélyeztető bűncselekményekben vettek részt, de nem tud olyan ügyet, amelyben a bíróság élt volna ezzel az eszközzel.

Összes cikk a következő rovatból: