Navigáció: 

Az egészséges élelmiszer közös ügyünk

A II. Magyar Agrárakadémia tartotta ülését a hét végén Pápán. Gráf József, földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszter a rendezvény megnyitóján elmondta, hogy tavaly a 187 ezer hazai gazdálkodó összesen 394 milliárd forint uniós és hazai támogatást kapott. 2,5 millió hektárt az egyéni, 2,2 milliónyit pedig a társas gazdálkodók hasznosítanak az ország 5,8 millió hektárnyi mezőgazdasági területéből.
Az ágazat jelenlegi 5 százalékos részaránya az ország összes beruházásaiból két év múlva 7-8 százalék körül lesz, mondta Gráf József. Véleménye szerint a 2009-es és a 2010-es év lesz amely a beruházások tekintetében a magyar mezőgazdaságot "alapjaiban előre mozdítja". Egy modern és versenyképes Magyarország alakulhat ki a beruházások nyomán.
A GDP 4 százalékát adta tavaly a mezőgazdasági alapanyag termelés fejtette ki a miniszter. Az ehhez kapcsolódó élelmiszeriparral, vetőmag-feldolgozással együtt már 12-13 százalékról beszélhetünk. Közös ügyünk, hogy egészséges, minőségi élelmiszerek kerüljenek a piacokra – mondta beszédében Neil Parish, az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának elnöke. Arról is beszélt a bizottság elnöke, hogy olyan támogatási rendszert kell kialakítani az Európai Unióban, amely képes alkalmazkodni a földrajzi körülményekhez. Ha Magyarország 2013-ban eléri a "normál támogatási időszakot", akkor hektáronként 500 eurós támogatáshoz jut, mondta Jean-Luc Demarty, az Európai Bizottság mezőgazdasági főigazgatója. Az új tagállamok, közül a balti országok, valamint Lengyelország és Magyarország megduplázták az agrárjövedelmeket, de a többieknél is 50 százalékos a növekedés – tette hozzá a főigazgató.

Összes cikk a következő rovatból: