A Nézőpont Intézet néz, de nem lát – 96 százalékban teljesült a válságkezelő program
Több mint 96 százalékban valósította meg a Kormány a Válságkezelő programban vállaltakat: 134 vállalásából 129 pont esetében született döntés, illetve kezdődött meg a végrehajtás. A Nézőpont Intézet, a legnagyobb ellenzéki párthoz közel álló politikai elemző intézet számos pontatlanságot, tárgyi tévedést és csúsztatást tartalmazó elemzésével szemben így 45 helyett csupán 5 intézkedés nem valósult meg. Ebből két intézkedés az ingatlanokat terhelő vagyonadóhoz kapcsolódik, amit az Alkotmánybíróság döntése szűntetett meg; a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal felállításáról a következő Országgyűlés dönthet; két esetben pedig a kormány vetette el az intézkedést, miután megvizsgálta a megvalósítás lehetőségét. A Nézőpont Intézet úgy látszik, nem tanult korábbi hibáiból: a kormány intézkedéseit vizsgáló legújabb elemzése, csakúgy, mint a Bajnai-kormány első 100 napját vizsgáló dolgozata – bár több helyen korrekt értékelést ad – egészében nem fedi a valóságot, és mély ismerethiányról tanúskodik. Az elemzés sok esetben eltekint például a konkrét döntések, intézkedések megvalósulásától és csupán azok – csak hosszabb távon jelentkező – eredményeit kéri számon. A Magyar Közlönyben megjelent adatok, tények és a bárki által hozzáférhető, hivatalos kormányzati tájékoztatók alapján bárki utánajárhat, hogy a Nézőpont Intézet szerint megvalósult 89 ponttal szemben 129 vállalásról született döntés, illetve kezdődött meg a végrehajtás. A válságkezelő kormány tehát több mint 96 százalékban teljesítette programját.




