Blogok
Múlt és jövő, tények és tervek – Pillanatképek a Nők és családok elmúlt nyolc évéből
2010, március 10 - 15:33Járva a térség településeit, az egyik legörömtelibb élmény a mosoly az emberi arcokon. Ez a hét kétségkívül a Nemzetközi Nőnap jegyében telik, mégis kevés minden „tárgyiasított” elismerés, amikor Nőkről, Édesanyákról, Nagymamákról szólunk. Részben ennek apropóján is – s mert járva a térségben számos elismerő szó, s persze kérdés irányul felém – úgy döntöttem kiragadok néhány elemet az elmúlt kormányzati ciklusok végrehajtott programjából, s tervekről is szólok, hisz a kérdés jogosan erre is irányul. Célunk a folyamatosság, az előrehaladás.
A Nézőpont Intézet néz, de nem lát – 96 százalékban teljesült a válságkezelő program
2010, március 8 - 09:51Több mint 96 százalékban valósította meg a Kormány a Válságkezelő programban vállaltakat: 134 vállalásából 129 pont esetében született döntés, illetve kezdődött meg a végrehajtás. A Nézőpont Intézet, a legnagyobb ellenzéki párthoz közel álló politikai elemző intézet számos pontatlanságot, tárgyi tévedést és csúsztatást tartalmazó elemzésével szemben így 45 helyett csupán 5 intézkedés nem valósult meg.
Idén végre megáll a gazdasági recesszió!
2010, március 3 - 15:14Várhatóan véget érhet a gazdasági recesszió 2010-ben. A GKI Gazdaságkutató Zrt. és az Erste Bank közösen készített előrejelzéséből legalábbis ez derül ki. Noha ez még nem látványos változás, de a stagnálás ténye mindenképpen megnyugtató a hét negyedév óta tartó recesszió után. Az előrejelzés tanúsága szerint, kormányzati akarattal az Országgyűlés által elfogadott költségvetési hiány elérhető lesz. Az idei év közepétől várhatóan javul majd hazánk gazdasága iránti nemzetközi bizalom is.
Erősödéssel reagált a forint az S & P minősítésére
2009, október 4 - 12:28Azért ez már mindenképpen jó hír:
MTI
2009. október 02., péntek
Hirtelen erősödéssel reagált a forint arra a hírre, hogy a Standard & Poors hitelminősítő pénteken negatívról stabilra javította Magyarország adósbesorolásának kilátását. Az euró árfolyama pénteken délután négy órakor 268,50/70 forintos árfolyamon stabilizálódott, a csütörtök délutáni 270,30 forintos szint után.
Az MTI által megkérdezett elemzők elmondták: a forint árfolyamgörbéje "éles leszúrással" reagált arra, hogy a világ legnagyobb hitelminősítője a "kitartó költségvetési konszolidáció" eredményeire hivatkozva pénteken délután levette a napirendről Magyarország leminősítését.
Az euróval szembeni árfolyam a bejelentést követő néhány másodpercben 270,50 forintról 267,50 forintra esett, amit pár perccel később egy 269,70 forintig tartó korrekció, majd a 268,50 forint körüli szintek stabilizálódása követett.
Szakértők fontosnak tartották megjegyezni, hogy pénteken rendkívül hektikus kereskedés jellemezte a bankközi devizapiacot, amit elsősorban a vegyes amerikai makrogazdasági adatok váltottak ki.
- varju.laszlo blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Beköszöntött az ősz, kezdődik a parlamenti ülésszak
2009, szeptember 18 - 12:02
Az új kormány öt hónapja van hivatalában, az ország elindult a válságból kivezető úton, az eddigi munkánk eredményei már láthatók. A kormány benyújtotta a 2010-es költségvetést az Országgyűlésnek, a parlament megkezdte az őszi ülésszakot. Az ellenzék padsoraiban ülők hazai elszólásaikból és külföldi megszólalásaikból időnként kiderül, hogy a mai helyzetben azt kell tenni, amit a válságkezelő kormány tesz. Rossz úton jár, aki a felelős, szigorú kormányzást hazafiatlannak, a populista ígérgetős politikát pedig nemzetinek próbálja beállítani. Fordítva van. Könnyű népszerű dolgokat mondani és megígérni. Mi ezt a költségvetést nehéz szívvel, de józanésszel állítottuk össze.
- varju.laszlo blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Ebből a kommentárból hiányzik a vér , a szőke és még is érdemes elolvasni..
2009, július 18 - 10:40Kedves Barátaim!
Engedjétek meg, hogy bizakodásra okot adó hírrel szolgáljak: Magyarország egymilliárd eurónyi kötvénykibocsátással visszatért a nemzetközi piacokra, mégpedig az IMF-hitelben részesülő országok közül elsőként. Az állampapírokat hatszorosan jegyezték túl, ez is mutatja a kezdeményezés sikerességét, hazánk iránti nemzetközi pénzügyi és gazdasági bizalmat. A fő célunk az, hogy hazánk újra piaci feltételekkel legyen képes finanszírozni működését.
- varju.laszlo blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
A cégeljárási kérelmeket e-mail útján történő közvetlen beküldéssel ?
2009, július 5 - 21:35A cégeljárási kérelmeket a vonatkozó törvény értelmében a jelenleg alkalmazott, e-mail útján történő közvetlen beküldés mellett az idén júliustól a kormányzati portálon keresztül is be lehet nyújtani.
- varju.laszlo blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Tudjuk, hogy a cselekvés felelőssége persze elsősorban a miénk.
2009, június 10 - 10:29Kedves baloldali Barátaim!
Az európai parlamenti választáson született eredménynek van a Magyarországot képviselő baloldaliak számának jelentőségén túlmutató üzenete is. Fontos jelzés ez: a választók elkeseredettek a válság miatt. Meg kell erősíteni magunkat abban, hogy a megkezdett munkát folytassuk. Az ország és a baloldal jövője múlik ezen.
- varju.laszlo blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Marestli is megtisztul...
2009, május 29 - 07:22
Kedd este, a testületi ülés után polgármester úrral együtt megnéztük hol tart a a Marestli kotrása. Mindig azok közé tartoztam akiknek fontos volt, hogy ez megvalósuljon. Annak idején a vízszint szabályozás megoldása az első lépés volt ugyan a megoldás felé, de az igazi lehetőséget ez a fejleszés hozza meg. Nagy izgalommal várom én is az őszi befejezést! Addig is érdemes megnézni, fotókat készíteni az előrehaladásról.
Az építkezésről a képgalériában folyamatosan beszámolunk.
- varju.laszlo blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
JÓ ÚTON JÁRJUNK, ÉPÍTSÜNK UTAT: Önkormányzati ülésen Taksonyban
2009, május 26 - 18:05A taksonyi önkormányzat testületi ülésén ülünk, ahol meg döbbenve halljuk, hogy a mi térségünkben lényegében olyan kicsi mennyiségű kotrásra kerül sor az RSD program keretében, ami ellen fel kell szólalnunk! Csatlakozunk a térség többi polgármesteréhez. Döntöttünk és határozatot is hoztunk, hogy követeljük a taksonyi holtág kotrását, mert ez Taksony érdeke.
- varju.laszlo blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább





