Navigáció: 

Xi'an a több mint 6 milliós város

Xi'an a 34 milliós össz lakosságú Shaanxi tartomány központja, mely egyike a fejlesztésre váró felzárkóztattandó 13 terület egyikének. A városban mégis olyan tudásközpont jött létre ahol egyetemek és vállalatok együttműködése odáig vezetett, hogy a kínai űrprogramhoz is kapcsolódni tudatak és így legutóbbi űrrakéta hajtóműve itt készült. A legnagyobb látványosságot azonban a Terrakotta múzeumban található agyagkatona hadsereg biztosítja. Évente ötvenegy millió látogatója van, melyből 50 millió belföldről érkezik ide.... Viszont örömmel állapítottuk meg a tartomány alelnökével folytatott megbeszéléseken, hogy van magyar jelenlét is, hiszen magyar technológiával zajlik itt gyümölcs termesztés. Ugyanakkor kedves pillanata volt  megbeszélésünknek amikor megemlékeztünk a 11 éve aláírt partneri együttműködésről Shaanxi tartomány és Csongrád megye között, hiszen delegációnk tagja az egykori aláíró megyei külügyi bizottsági elnök és egyben  a mai szentesi polgármester Szirbik Imre.

De a késő esti séta során már mindannyiunk benne volt: holnap repülünk Tibetbe. Már szedjük az orvos által mindenkinek előírt immunerősítő gyógyszert, mert a rendkívüli magasság oxigén hiányos környezete nagyon megterheli a szerveztet, aklimatizálódásra van szükség. Várjuk a holnapot.

Összes cikk a következő rovatból: