A Duna régió rehabilitációjának koncepciója a REevolution konferencián

A REevolution 2007 konferencia Budapest és KÖZÉP- és Délkelet-Erópa első regionális befektetői fóruma. A jelentős ingatlanfejlesztési és befektetői projektkiállítás és az ehhez kapcsolódó szakkonferencia a régióban elérhető fejlesztési lehetőségekre irányítja rá a nyugat-európai és tengerentúli befektetők figyelmét.

Varju László a KMRFT Duna-mente bizottság elnöke, a Duna-Tisza-közi Homokhátsági és Ráckevei-Soroksári Duna Térségi Fejlesztési Tanács elnöke előadást tartott a konferencián. A politikus előadásában kitért a térség gazdasági és természeti adottságaira, és a környezetvédelmi szempontok figyelembevételére a tervezés során.
A Duna rehabilitációjára több terv született az elmúlt időszakban. a Nemzeti Fejlesztési Terv II keretén belül egy olyan program látott napvilágot, mely célja, a Duna teljes magyarországi szakaszának, kapcsolódó mellékágainak a Víz Keret Irányelvnek megfelelő rehabilitációja, a területfejlesztési, infrastrukturális és turisztikai fejlesztési feladatainak megvalósítása.
Az elképzelés alapja a vízi környezet fenntartása, védelme és javítása, fenntartható vízgazdálkodás, az integrált közösségi politikát figyelembe véve. A biodiverzitás megőrzése, a fenntartható környezeti állapot biztosítása, a természeti értékek megőrzése, az életminőség javítása szintén a vízió részeit alkotják. Mindezek mellet lényeges elem a hajózhatóság javítása is.

A program az alábbi területekre terjed ki: Ráckevei Duna-ág, árvízvédelmi és turisztikai fejlesztések, mellékág-rehabilitáció, hajózhatóság javítása, Mosoni Duna rehabilitációja, Rába vízgyűjtő, Duna-Tisza Homokhátság, Közép-Duna hulladékgazdálkodás, Duna-Vértes hulladékgazdálkodás, Komárom Duna-híd.
A projekt megvalósításához forrásként a Strukturális és Kohéziós alap áll rendelkezésre.
A Magyar Duna-szakasz rehabilitáció előkészítésére összesen több mint 692 millió forint áll rendelkezésre.
A Nemzeti Duna völgy Bizottság által készített “Nemzeti Duna Rehabilitációs Program” cselekvési tervének első üteme : a Duna Rehabilitációs Cél-program. Ez a program azokra az előkészítési feladatokra keres megoldást, amelyek jelenleg egyetlen rendelkezésre álló forrásból sem finanszírozhatóak. Ez a program Forrásként a Duna Rehabilitációs Pályázat Előkészítést Elősegitő Alap-ot (PEEA )jelöli meg. A program megvalósítása a Duna Programiroda keretein belül történne.
A Duna rehabilitációjának tervezésével kapcsolatban a szakemberek sok kérdésben még vitában állnak egymással. Elmondható azonban, minden oldal azt a célt képviseli, hogy Magyarország legfontosabb hajózó útvonalának és egyik legnagyobb természeti értékének megőrzése hosszú távra biztosítható legyen.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát verzió









