Navigáció: 

Gazdasági csúcs

Új, közös megoldásokra van szükség ahhoz, hogy Magyarország a lehető legkevesebb veszteséggel élje túl a nemzetközi gazdasági válság időszakát - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a gazdasági csúcsot megnyitó rövid beszédében, az Országházban.

A kormányfő szerint az elmúlt 80 év legsúlyosabb gazdasági válságának idején politikusnak nem politikus, munkavállalónak nem munkáltató, munkáltatónak nem munkavállaló az ellenfele.

A fő ellenfél a válság, a bizonytalanság, a megszűnő beruházások, a fenyegetés, hogy munkahelyek sokasága szűnik meg - szögezte le Gyurcsány Ferenc.
 
A miniszterelnök szerint ebben az új helyzetben nem lehet a régi módon gondolkozni és cselekedni, nem lehet a régi, megszokott, sokak által megunt játszmákat tovább folytatni.
Az új helyzetben együtt kell működni, új, közös megoldásokat kell keresni, olyanokat, amelyek segíthetik Magyarországot, hogy a lehető legkevesebb veszteséggel élje túl ezt az időszakot - mondta a kormányfő. Hozzátette: olyan változások sokaságát kell elindítani, amelyek elősegíthetik, hogy a válság végén Magyarország pozíciója a régió országaihoz képest erősödjön.
 
1.400 milliárd forint közvetlen támogatás a vállalkozásoknak

A következő két évben a vállalkozások 1.400 milliárd forint direkt támogatáshoz juthatnak, amely döntő részben az uniós források átcsoportosításával valósul meg - jelentette ki Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Parlamentben rendezett november 13-i, csütörtöki gazdasági csúcson.
 
A pénzügyi gazdasági válság miatt a vállalkozások kevesebb hitelhez jutnak, elvesznek a munkahelyek és beszűkülnek a piacok, a válságkezelésnek ezeket a problémákat kell orvosolnia - mondta  a gazdasági miniszter.
 
A kis- és középvállalkozások gazdaságélénkítési programja  2.300 vállalkozás számára jelent közvetlen támogatást, hitelgaranciát és kamattámogatást - jelezte Bajnai Gordon, kiemelve, hogy 2009-től automatikus pályázat keretében 50 millió forint támogatás nyerhető el.
 
Általánosságban Bajnai Gordon kitért arra, hogy a válság kezelésben a munkahelyek megtartását kell ösztönözni, a piacokat kell újra beindítani.
Pénzt kell adni a vállalkozóknak - jelentette ki. A vállalkozások forráshoz juttatása keretében már működik a mikrohitel-program, elindult a hitelgarancia-program. A Magyar Fejlesztési Bank forrásainak bevonásával dolgoznak azon, hogy a bankok forráslehetőségeit növeljék, amelyet a kkv-k hitelezésére fordíthatnak. Az uniós programok átrendezése keretében lehetőség nyílik a kamattámogatásra is.
 
A gazdasági miniszter kitért arra, hogy növelik a vállalkozások támogatásának intenzitását, amely a leghátrányosabb térségekben elérheti a 70 százalékot is, továbbá 40 százalékos előleget fizetnének ki a vállalkozásoknak az elnyert pályázati pénzből, a pályázóval szembeni elvárást csökkentenék. Bajnai Gordon elmondta, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervben (ÚMFT) 500 milliárd, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) 400 milliárd forintot szánnak kis- és középvállalkozások támogatására 2009-2010-ben.
 
A munkahelymegtartás érdekében térségi válságkezelő alapot hoznak létre az unió illetve a Munkaerőpiaci Alap forrásaiból. Járulékkedvezményt illetve uniós támogatás adnak a munkahelyek megtartásért is, új ösztönzőket vezetnek be a munkaintenzív nagyvállalatok beletelepülésének elősegítésére.
 
A piacbővítő intézkedések között említette a miniszter az exportpiacra termelő cégek célzott támogatását, a beszállítói programokat, illetve a belföldi kereslet élénkítését. Az építőiparnak 1.800 milliárd forint megrendelést jelent az uniós fejlesztések megvalósítása.
 
Bajnai Gordon elmondta: a versenyképes üzleti környezet kialakításáért meg kell vizsgálni, hogyan lehet a vállalkozások foglalkoztatási terheit mérsékelni, illetve előre kell lépni a gazdaság kifehérítésében is.
 

A bürokrácia csökkentésére a kormány átfogó programot indított, amely érinti a foglalkoztatást, az engedélyezést, a pályázati rendszert is. Az állami hivatalok, önkormányzatok is késedelmi kamatot fizetnek majd jövő év közepétől, ha határidőn túl tartoznak vállalkozásoknak - tette hozzá.
 
A miniszter kiemelte, hogy a szerkezeti reformok végrehajtásában is előre kell lépni. Közép távon lehet adót csökkenteni a kiadás csökkentésével, adóátrendezéssel, a foglalkoztatás terheinek mérséklésével.
 
Fontosnak nevezte, hogy az euró bevezetésének útvonaltervéről megállapodás szülessen.
 
Kitért arra, hogy a versenyképességet rombolja a korrupció. A korrupció elleni lépések között megoldandó feladatnak nevezte a pártfinanszírozást, mindenkit érdekeltté kell tenni a közérdek védelmében.
 
kormanyszovivo.hu
 

Összes cikk a következő rovatból: