Hatmilliárd forint támogatáshoz juthatnak a vállalkozások
Hamarosan megjelenik a komplex vállalati technológiafejlesztést támogató kiírás, amelyre a nagy cégek is pályázhatnak . A 6 milliárd forintos előirányzott keretből a kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) előzetes becslése szerint 15-35 projekt juthat urópai uniós forráshoz. Fontos tudni, hogy igen rövid idő áll rendelkezésre a beadásra: a kiíró 2010. június 21-től augusztus 2-ig várja a pályázatokat.
Az Új M agyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Gazdaságfejlesztési Operatív Programjának (GOP) ismét meghirdetendő konstrukciója a vállalkozások jövedelemtermelő képességének a növelését szolgálja innovációs, adaptációs képességük erősítése és az általuk előállított hozzáadott érték növelése révén.
Emellett elvárás az is , hogy hozzájáruljon környezetvédelmi, energia- és anyagtakarékossági célok eléréséhez, valamint a piacra jutás megkönnyítéséhez.
A támogatásért cserébe a pályázónak vagy azt kell vállalnia, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két üzleti esztendőben az átlagos éves nettó árbevételének százalékos reálnövekménye átlagosan legalább 5 százalék lesz, vagy pedig azt, hogy a szóban forgó időszakban az éves átlagos statisztikai létszámának átlagos értéke nem csökken a bázislétszám alá. Ez utóbbi esetben további kikötés még, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két üzleti esztendőben az átlagos éves nettó árbevétel sem csökkenhet a pályázat benyújtását megelőző bázisévhez képest.
A támogatható tevékenységek közé tartozik az eszközbeszerzés, az infrastrukturális és ingatlanberuházás, az eszközbeszerzéshez kapcsolódó ingatlan bérleti díja a megvalósítás időszakában a pályázat benyújtását követően maximum 12 hónapra, a gyártási licenc, gyártási knowhow beszerzések, az információs technológia fejlesztése, a piacra jutás, a vállalati humánerőforrás-fejlesztés és a tanácsadás igénybevétele is . A kiírás keretében ugyanakkor nem támogatható a Közép-Magyarország régió területén megvalósuló fejlesztés.
A projekt megvalósítása a benyújtást követő napon a pályázó saját felelősségére megkezdhető.
Amennyiben közbeszerzési eljárásra van szükség, úgy fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy a projekt megkezdését jelentő, a projekt tárgyára vonatkozó megrendelés időpontja nem előzheti meg a közbeszerzési eljárás lefolytatását.
Fontos információ az is , hogy a támogatási mérték Észak-Magyarország, Észak-Alföld, DélAlföld és Dél-Dunántúl tervezési-statisztikai régióban 50, Közép-Dunántúlon 40, Nyugat-Dunántúlon 30 százalékos lehet. Ez az intenzitás mikro- és kisvállalkozások esetében 20, középvállalkozásoknál 10 százalékkal növelhető. Az igényelhető támogatás összege 150-400 millió forint lehet.
A kiírás szerint a pályázónak a projekt elszámolható összköltségének legalább a 25 százalékát kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie, ez lehet számlapénz, bankbetét, a nevére szóló értékpapír, bankbetét, tagi és magánkölcsön, a projekt megvalósítása érdekében végrehajtott tőkeemelés vagy zárt végű pénzügyi lízing. Jó hír, hogy a konstrukció keretében indokolt esetben előleg kapható a megítélt támogatás 25 százaléka erejéig.
Amennyiben a kedvezményezett biztosíték nyújtására köteles, úgy az előleg folyósítása csak akkor engedélyezhető, ha a megkövetelt biztosítékok rendelkezésre állnak. VG









