Indulnak az Új Magyarország Fejlesztési Terv első pályázati kiírásai
Több mint 100 milliárd forint befektetését teszik lehetővé azok a pályázati kiírások, amelyeket technológiafejlesztésre és a hátrányos helyzetű kistérségekben megvalósuló munkahelyteremtő beruházásokra ír ki a kormány több mint 30 milliárd forint értékben január végén és február elején. A támogatásokban várhatóan mintegy 3 000, elsősorban kis- és közepes méretű vállalkozás részesülhet ebben a pályázati körben.
A pályázatok meghirdetésével hazánk az uniós tagországok közül az elsők között nyitja meg a 2007-2013 között rendelkezésre álló támogatási forrásokat. Az összesen mintegy 7 000 milliárd forintos keretből gazdálkodó Új Magyarország Fejlesztési Terv operatív programjainak brüsszeli egyeztetése ugyan még néhány hónapot igénybe vesz, egyes kiírások azonban már január 30-tól elérhetők a gazdaságfejlesztés területén.
Ezeknek a felhívásoknak a célja, hogy:
1,
Hozzájáruljanak a gazdasági növekedéshez (jellemzően kis- és közepes vállalkozásoknak - kkv - juttatott technológiafejlesztési támogatásokon keresztül), illetve
2,
Javítsák a foglalkoztatás helyzetét a hátrányos helyzetű kistérségekben, munkahelyteremtő beruházások segítségével
Az induló pályázati felhívások új filozófiát tükröznek:
# Nem ingyenpénz kerül kiosztásra: A cégeknek 60-75% közötti önrésszel kell rendelkezniük programjaik megvalósításához. Az önrész mértéke annál nagyobb, minél fejlettebb területén kerül felhasználásra az országnak
# Tényleges hozzájárulás az elvárás a magyar gazdaság növekedéséhez: a technológiai fejlesztések hatását minden nyertes cégnek megfelelő mértékű árbevételnövekedéssel kell tudnia igazolni. Ennek elmaradása esetén a pénzt (mint egy hitelt) kamatostól vissza kell fizetnie
A pályázatok és forrásaik:
Technológiafejlesztés
1,
Mikro- és kisvállalkozások technológiafejlesztése (6 mrd forint): Eszközbeszerzésre vehető igénybe, 1-5 millió forint közötti támogatások kérhetők, legfeljebb a beruházási összeg 30%-áig.
2,
Komplex vállalati technológiafejlesztés kis- és középvállalkozások számára (6 mrd forint): Eszközbeszerzésre, építésre, informatikai fejlesztésre, piacra jutáshoz vehető igénybe, 5-50 millió forint közötti támogatások kérhetők, legfeljebb a beruházási összeg 30%-áig.
3,
Komplex vállalati technológiafejlesztés (7,6 mrd forint): Innovációs képesség erősítéséhez; energiatakarékossági célokra; piacra jutáshoz; beszállítóvá válásához vehető igénybe, 50-500 millió forint értékig kérhetők támogatások, legfeljebb a beruházási összeg 30%-áig.
Az első két pályázathoz hasonló tartalommal, 800-, illetve 1 500 millió forintos kerettel kerülnek kiírásra technológiafejlesztési pályázatok a Közép-Magyarországi Régióban február elején.
Munkahelyteremtés a hátrányos helyzetű kistérségekben
(a 64/2004-es Kormányrendelet szerinti 95 hátrányosabb- és leghátrányosabb helyzetű kistérségben, illetve a 235 leghátrányosabb helyzetű településen)
1,
Munkalehetőség teremtő komplex beruházások támogatása a hátrányos helyzetű kistérségekben kis- és középvállalkozások számára (3,9 mrd forint):
Eszközbeszerzésre, építésre, informatikai fejlesztésre, piacra jutáshoz vehető igénybe, 5-50 millió forint közötti támogatások kérhetők, legfeljebb a beruházási összeg 40%-áig.
2,
Munkalehetőség teremtő komplex beruházások támogatása a hátrányos helyzetű kistérségekben (5,1 mrd forint): Innovációs képesség erősítéséhez; hozzáadottérték-növeléshez energiatakarékossági célokra; piacra jutáshoz vehető igénybe, 50-500 millió forint értékig kérhetők támogatások, legfeljebb a beruházási összeg 40%-áig.
Minden olyan vállalkozás jogosult pályázni, amely a meghatározott hátrányos helyzetű területeken hajtja végre a beruházást, függetlenül magyarországi bejegyzése helyétől.
A rászorult térségek és a kisvállalkozások a fő kedvezményezettek
# A hátrányos helyzetű térségekben kisebb az elvárt önrész (míg Budapesten és Pest megyében 75%, addig a hátrányos helyzetű térségekben 60%)
# Nem kapnak támogatást a legfejlettebb, legjobb helyzetben lévő cégek a kicsik kárára: Budapesti és Pest megyei nagy vállalatok nem pályázhatnak
# További könnyítések a hátrányos helyzetű kistérségben befektetőknek
Egyszerűbb, gyorsabb, átláthatóbb pályázati rendszer
# Normatív alapú támogatás a kis értékű (1-5 millió forintos) támogatásoknál: csak a jogosultságot vizsgálják, egyszerű, adatlap-szerű igénylőlap
# Kedvezőbb biztosítéki feltételek
# Az államigazgatásból származó igazolásokat nem a pályázó szerzi be
# Nem kell hiteles okiratokat csatolni az igényléshez, csak azoknak, akik nyertek is az adott pályázaton
Fontos: A most megjelenő gazdaságfejlesztési pályázatokat továbbiak követik még 2007-ben az operatív programok brüsszeli egyeztetésének lezárását követően.
Eredményes pályázást kívánok!
Varju László
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát verzió









