Kibújt a szög a zsákból: itt a Fidesz titkos programja
Kibújt a szög zsákból, drága Barátaim! Akik eddig fennhangon a kormányt vádolták, azokról kiderült, hogy kész – nyilvánosan nem vállalt –, ha úgy tetszik, titkos terveik vannak, megszorításokra, beruházások felfüggesztésére. Úgy látom, lesz itt dolgunk elég.
A hírek szerint a Fidesz be akarja fagyasztani a nyugdíjakat. Mit jelent a nyugdíjak befagyasztása? Azt jelenti, hogy a Fidesz felmondja azt az egyezséget, amelyet több mint egy évtizede kötöttünk a nyugdíjasokkal.
Ez arról szól, hogy együtt sírunk, együtt nevetünk. Törvényben rögzítjük a nyugdíjak éves kötelező emelését, amely két részből áll: egyrészt az inflációt követi – arra ügyelve, hogy ne értéktelenedjenek el a nyugdíjak –, másrészt az átlagos jövedelmek bővülését, azaz ha növekednek a keresetek, akkor növekedjenek a nyugdíjak is. A Fidesz ez utóbbit akarja elvenni a nyugdíjasoktól. Ez nem egyszerűen pénzügyi kérdés, hiszen a Fidesz javaslata attól a reménytől fosztaná meg a nyugdíjasokat, hogy ők is részesednek az ország gyarapodásából.
Ez a program nyilvánvalóan elfogadhatatlan nekünk szocialistáknak. És nem azért, mert a Fidesz mondja. Amikor 2006-ban költségvetési kiigazítást kellett végrehajtanunk, mi akkor sem nyúltunk ilyen eszközökhöz. Sőt épp ellenkezőleg! Azt mondtuk, hogy a kötelező éves nyugdíjemelésnél nagyobb arányban növeljük a nyugdíjakat, végrehajtjuk az úgynevezett nyugdíjkorrekciós programot. Ez évente különböző nyugdíjas korosztályok közül hét-nyolcszázezer embernek ad többletnyugdíjat. A szocialisták a legnagyobb kényszerek között is óvták a nyugdíjakat. Azt mondtuk, hogy akik nyugdíjba mentek, azoknak a járandóságához nem szabad hozzányúlni.
Nem arról szól most ez a történet, hogy hirtelen kiderült, a Fidesz mit akar a nyugdíjasokkal, és mi megváltoztatjuk az álláspontunkat, csak azért, mert az tűnik esetleg népszerűbbnek. A Magyar Szocialista Párt elvi alapon a nyugdíjak törvényben rögzített emelésének pártján állt az elmúlt egy évtizedben. A Fidesz az, amelyik többedszer esik már abba a bűnbe, hogy a nyugdíjasokon akar keresni. Így tették 99-ben, amikor önkényesen megváltoztatták a nyugdíjemelés szabályát és 50 milliárd forintot vettek el a nyugdíjasoktól! Ezek után 2002-ben nekünk kellett 19 ezer forintot visszaadni valamennyi nyugdíjasnak. Azt a tartozást kellett megadnunk, amit a Fidesz halmozott fel. Ha most befagyasztják a nyugdíjat, az évente átlagosan minden nyugdíjasnak tizenötezer forint veszteséget okozna. Ez a régi nóta. De van itt még valami: azok után, amiket az elmúlt években mondtak, az a legkevesebb, hogy mondják el nyilvánosan is. Ne titokzatoskodjon a Fidesz, ne csak zártkörű fórumokon beszéljen Orbán Viktor arról, hogy mit tennének, ha hatalomra kerülnének, hogy mit csinálna kormányon. Mert az, amit a Fidesz csinál, nem más, mint a megtévesztés, a felforgatás politikája.
A Magyar Szocialista Pártnak ebben az ügyben kötelessége van: kötelessége védeni a nyugdíjasokat. Senki nem mondhatja a Magyar Szocialista Pártra, hogy nem volt bátorsága, elszántsága kemény intézkedéseket hozni. De a családtámogatást, a nyugdíjakat, a felsőoktatást, az európai fejlesztéseket folyamatosan olyan prioritásként kezeltük, amelyekből nem engedtünk elvenni. A Fidesz most ezen kíván változtatni. Leállítani kívánja a beruházásokat. A beruházások – legyen az a szegedi villamosközlekedés korszerűsítése, a pécsi egyetemi klinikai tömb, vagy a 86-os út – leállítása nem Magyarország érdekeit szolgálja.
Az elmúlt napokban a Fidesz vezetői egyre csak azt szajkózzák, „de hát ők megőrzik a nyugdíjak reálértékét”. Tegyük hozzá, éppen azzal van baj, hogy csak arra mernek garanciát vállalni. Tudniillik a jelenlegi és általunk képviselt nyugdíjprogram ennél többet ad a nyugdíjasoknak.
Kibújt a szög zsákból, drága Barátaim! Akik eddig fennhangon a kormányt vádolták, azokról kiderült, hogy kész – nyilvánosan nem vállalt –, ha úgy tetszik, titkos terveik vannak, megszorításokra, beruházások felfüggesztésére. Úgy látom, lesz itt dolgunk elég.
Gyurcsány Ferenc blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát verzió








