Navigáció: 

Közbiztonság helyi szinten

Az emberek nyugalomra és biztonságra vágynak.
Életünk azonban sokszor rettegésben telik: amíg nem tartózkodunk
otthon, nem rabolnak-e ki bennünket?

Sokszor úgy érzzük, hogy nem csak a sokévi munkánk gyümölcse, de szeretteink testi épsége, élete is veszélybe kerülhet. Az MSZP programja, amelyet Varju László képviselőjelölt ismertetett térségünkben, pontosan ezeket a félelmeket igyekszik eloszlatni, kormányra kerülés esetén többek között megteremtve az állami bűnmegelőzés feltételeit. A bűnmegelőzés kérdéséről és az MSZP elképzeléseiről Czibi J. Tamást kérdeztük meg, aki korábban rendőrként, most pedig egy vállalat vezetőjeként igyekszik megóvni Dunaharaszti és környékének nyugalmát.

- Remélem, az MSZP meg tudja valósítani bűnmegelőzési programját, amelynek minden pontjával egyet értek - nyilatkozta Czibi J. Tamás. - Át kell gondolni a rendőrség feladatát és kapcsolatát a civil biztonsági cégekkel, akik
társai lehetnének a helyi rendőrkapitányságoknak. Saját tapasztalatom alapján mondhatom, a lakosság a cégünk embereit elfogadták, szeretik, mert tudják, hogy vigyázunk nem csak a vagyonukra, hanem az életükre is. Kérdés: megengedheti-e magának mindenki, hogy drága riasztóberendezésekkel lássa el otthonát.

- Megteremtettük annak lehetőségét, hogy ne egy összegben, hanem havi részletekben is lehessen törleszteni - felelte Czibi J. Tamás. - Arra törekedtünk mindig, hogy akár a nyugdíjasok is meg tudják fizetni a védelmi
szolgáltatásainkat. Ahol működik az úgynevezett távfelügyelet, oda nem mernek betörni. Tudják, hogy a lebukás garantált. A rendőrséggel szemben a mi hatékonyságunk 100 százalékos, ami a betörők lefülelését illeti. Sajnos, amíg kormányzati szinten nem gondolják át a teendőket, nem alakítják át a rendőrséget, addig a közbiztonság javulására nincs sok remény.

Összes cikk a következő rovatból: