Magyarország lehet Kína regionális centruma
Magyarország lehet Kína regionális centruma, elosztó központja - nyilatkozta Sanghajban a magyar külügyminiszter. Balázs Péter kiemelte, ez jelentős munkahelyteremtéssel járna.
Magyarország kereskedelmi centrummá válhat, ha Kína ide telepíti regionális elosztó központját. Ez a többi mellett jelentős vidéki reptérfejlesztést vonhat maga után hazánkban, és munkahelyeket jelent az ország számára – fejtette ki a külügyi tárca vezetője, aki a kínai külügyminiszterrel tárgyalt Pekingben. Balázs Péter ellátogatott Sanghaja, a jövőre megrendezendő világkiállítás helyszínére.
2010-ben Sanghaj ad otthont a világkiállításnak, ennek helyén már épül a magyar pavilon is, mely „Gömböc”-héj formájú (a „Gömböc” nevű közelmúlt béli magyar találmány az első olyan homogén test, amelynek csupán egy stabil és egy instabil - összesen 2- egyensúlyi helyzete van.). Az expo fél évig tart nyitva, és mintegy 70 millió látogatót vár.
A külügyminiszter elmondta, hogy Kínában a gazdasági válság alatt is szinte töretlen a gazdasági növekedés üteme.
Magyarország újabb külképviseletet is nyitna Kínában, a bezárt hongkongi főkonzulátus helyett. Az ország belsejében létesülhetne új képviselet, és főképpen gazdasági feladatokat látna el. Kínában jelenleg Pekingben van nagykövetségünk, Sanghajban pedig főkonzulátusunk.
Varju László az Interparlamentáris Unió Magyar-Kínai Baráti Tagozatának elnöke elmondta, hogy Kína mind gazdaságilag mind politikailag nagyon jelentős szerepet tölt be a világban és kulturálisan is lenyűgöző. A két ország közötti kapcsolatok az elmúlt években egyre fejlődtek mind a kereskedelem, mind pedig a kölcsönös tőkebefektetések területén. A két ország legfelső vezetői érdemi politikai párbeszédet folytatnak egymással, és mind a két ország részéről van érdeklődés a másik iránt, beleértve az állami, kormányzati illetve a piaci szférát. A térségben Magyarország Kína legfontosabb kereskedelmi partnere, a régióban itt a legnépesebb a kínai kolónia és mintegy 3000 kínai alapítású cég működik, itt működteti térségbeli központját a Bank of China és közvetlen légi járat köti össze a két országot.
Mindkét oldalról többször is hangoztatták: az a cél, hogy Magyarország Kína elosztóbázisává váljék Délkelet-, illetve Közép-Európa felé. A kétoldalú kereskedelmi forgalom éves szinten mintegy négymilliárd dollárra rúg, az elmúlt pár év dinamikus fejlődésének köszönhetően. Magyarország és Kína ma már kölcsönösen egymás legnagyobb kereskedelmi partnerévé vált a másik régiójában. Az elmúlt évek dinamizmusára és eredményeire támaszkodva a két ország kapcsolatai minden bizonnyal tovább erősödnek az előttünk álló években.








