Navigáció: 

Mi a voodoo?

A miniszterelnök május 14-i napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy az ország lassan túl van a kiigazítás legnehezebb részén, az előre meghatározott ütemben csökken a hiány és az infláció. Gyurcsány Ferenc arról is szólt, hogy egyre több jel mutat a gazdaság fehéredésére is.

A kormányfő napirend előtti felszólalásában a kormány és a Fidesz gazdaságpolitikáját hasonlította össze. Beszédében elmondta, hogy a voodoo gazdaságpolitikát követő Fidesz - mely gazdaságpolitika a közgazdaságtan ismereteivel szembe megy - álmokat kerget. A kormányfő véleménye szerint a magyar gazdaság ráállt arra apályára, mely a költségvetés egyensúlyához vezet. Növekszik a regisztrált foglalkoztatottak száma, az önrevízióba kezdő vállalkozók befizetéseiből pedig 30 milliárd forint bevétele volt eddig az államkasszának.

Az ország lassan túl van a kiigazítás legbonyolultabb és legnehezebb részén, mondta a miniszterelnök. A kormányfő vázolta a jövőbeni terveket is. A kis és középvállalatok támogatása fontos lépés lehet a gazdaság stabilizálásának útján.

A miniszterelnök beszédében kitért arra is, hogy az Új Magyarország Fejlesztési tervet elfogadta Brüsszel. Az ellenzék minden eszközt megragadott korábban e terv támadására, és most, az elfogadás után elvárható lett volna, hogy bocsánatot kérjenek.

Erdős Tibor akadémikus a Figyelőben megjelent tanulmányára hivatkozva Gyurcsány Ferenc azt kérte a Fidesz vezetőjétől, tanulmányozza az akadémikus elméleti munkáját, és a nagyobbik ellenzéki párt vezetői vallják be, hogy tévedtek korábbi gazdaságpolitikai javaslataikban.

(voodoo gazdaságpolitika: George Bush a nyolcvanas években a stimulatív adócsökkentés és alacsony kamatlábak fellendítő hatására alapozott, de felelőtlenül tervezett gazdaságpolitikát nevezte így)

Összes cikk a következő rovatból: