Mindenkit érint a jelenlegi helyzet
Az IMF, a Világban és az Unió által biztosított 25,1 milliárd dolláros készenléti hitelkeret nem arra való, hogy elköltsük - mondta Gyurcsány Ferenc a november elején aláírandó megállapodás kapcsán, amelynek eredményeként Magyarország a hazai önkormányzatok két éves költségvetésének mértékét megközelítő biztonsági hitelkeretet kap.
A miniszterelnök úgy véli, az IMF ezzel azt üzente: "ne izguljatok magyarok, itt állunk mögöttetek". A keretösszeg biztonsági folyosó arra az esetre, ha azokhoz a forrásokhoz amiket ma használunk, nem jutnánk hozzá.
A rendelkezésünkre bocsátott összeget, amennyiben felhasználásra kerül, 5-6 százalékos kamat terheli majd, ami a jelenlegi átlag 13 százalékos kamatnál lényegesen kedvezőbb kondíció. Újságírói kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta, hogy ezt a keretet akár arra is felhasználhatjuk, hogy a meglévő hitelállományt átkonvertáljuk, kiváltsuk egy kedvezőbb konstrukcióra. Ez azonban csak akkor történhetne meg, ha például lejárna egy korábban 8%-os kamatozású hitel, amelyet a piac a jelenlegi körülmények miatt 10 százalékon hosszabbítana meg. A kormányfő ezzel kapcsolatban kiemelte: ha felhasználnánk is a hitelösszeget, az semmilyen formában nem növelné a jelenleg is meglévő adósságállomány mértékét.
Gyurcsány szerint azért éppen 17 hónapra szóló megállapodást kötött a magyar kormány az IMF-fel, mert ez a következő választásokig tartó hátralévő időszak mértéke. A miniszterelnök úgy vélte: úgy elegáns, ha senki nem akar egy másik időszak kontójára megállapodásokat kötni.
Arra vonatkozóan, hogy az IMF az adható háromszoros támogatás helyett tízszerest ad, a miniszterelnök aláhúzta: Bajnai Gordon, gazdasági miniszter, Veres János, pénzügyminiszter és Simor András, jegybankelnök jól dolgoztak, jól működött a magyar diplomácia érdekérvényesítő képessége. A kormányfő azt mondta, elrettentő erőt akartunk magunk mögött felmutatni, hogy aki támadni akar, az azt lássa, nincs esélye.
A pénzügyi válság nehezén ezzel a megállapodással lassan túl leszünk - fejtette ki a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a gazdasági lassulás, a gazdaságot érintő hosszabb távú következmények, azonban még csak most kezdenek majd érezhetővé válni.
A költségvetési kiadáscsökkentési tervekről szólva Gyurcsány Ferenc elmondta: ezek nem az az IMF feltételei, csupán ajánlásai voltak. A Valutaalap két dologra hívta fel a figyelmet: Magyarország gazdálkodásában a jövőben óvatosan és körültekintően járjon el, ezzel párhuzamosan pedig törekedjen a kiadásai csökkentésére.
Gyurcsány szerint a kormányzat önmagán kezdte a takarékoskodást, hiszen az elmúlt két évben 25 százalékkal csökkent a minisztériumok létszáma, múlt héten pedig befagyasztották a miniszterek és államtitkárok fizetését. Ugyanez érvényes a prémiumokra is - mondta a miniszterelnök, aki visszafogottságra kérte az apparátusok vezetőit. Az emberek ugyanis nem viselik el, hogy ebben a helyzetben vannak akik akár hat havi jutalmat visznek haza. Ebben a helyzetben természetes, hogy a képviselői béreket is befagyasztják. A miniszterelnök örül Lendvai Ildikó mai nyilatkozatának amelyben az MSZP frakcióvezetője a képviselői juttatások szigorítását szorgalmazta.
A munkanélküliség növekedéséről, a kis- és közepes vállakozások biztonságáról szólva Gyurcsány úgy fogalmazott, noha a közszférában dolgozókkal ellentétben nem tudják kormányzati eszközökkel megvédeni a versenyszférában dolgozókat, arra kérték a munkaadókat, hogy korrekt, fair megállapodásokat kössenek a munkavállalókkal.
Nem lehet játszani a munkavállalók kiszolgáltatottságával és sérülékenységével.
Azok a cégek, amelyek exportra termelnek, akár-két-három napos határidővel juthatnak kedvezményes támogatáshoz, hogy a profiljukat a megváltozott körülményekhez igazíthassák - fejtette ki a miniszterelnök.
A közszféra dolgozói ugyan a 13. havi juttatás kifizetésének felfüggesztése és a bérek befagyasztása miatt kétszeresen is érintettek egyetlen dologban jobb a helyzetük: jóval kisebb az esélye, hogy elveszítik az állásukat. Márpedig jelenleg a munkahelyek megtartása a legfontosabb. Hitelekből most egészen biztosan nem szabad bért fizetni.
Európa azt az utat választotta, hogy jobb időlegesen megelégedni kevesebb bérrel, mint hogy a dolgozók elveszítsék állásaikat. A miniszterelnök elismerően szólt a nyugdíjasok reakciójáról is. "Megnyugtat, hogy elképesztő felelősséggel viselik ezt a nyugdíjasok" - jelentette ki Gyurcsány a 13 havi nyugdíj összegének maximálásáról, illetve a nyugdíjasokat érintő egyéb intézkedésekről szólva.
A kormányfő szerint egyébként a magyar nyugdíjrendszer 2020-ig nagyjából fenntartható. Azután már azonban hozzá kell nyúlni a nyugdíjrendszerhez, de most nem lát erre sürgető kényszert, mindazonáltal kijelentette: ezek költségvetési természetű intézkedések, és megnyithatják az utat bizonyos reformok felé. Ilyen például az önkormányzati rendszer reformja. A települések önrendelkezését fenn kell tartani, de az abszurd, hogy több ezer önkormányzat működik egy tízmilliós országban.
Akkor vagyunk ennek a folyamatnak a végén, ha a parlament többsége megszavazza azt ezt tartalmazó költségvetést - tette hozzá a miniszterelnök.
Ha pedig még romlik a helyzet, akkor még jobban összekapaszkodunk. "Akkor látszik, hogy ki az aki érti miről szól hazafinak lenni, amikor ilyen helyzet van." - mondta Gyurcsány Ferenc, aki hozzátette: "Amikor meg kell mutatni, hogy nem olyan fából faragtak minket magyarokat akiket ledönt az első szél. Az ország olyan méltósággal viseli ezt, hogy le a kalappal előtte."
Itt megnézheti a Magyar Televízíónak a miniszterelnökkel készített interjúját
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát verzió








