Navigáció: 

Mozgáskorlátozottak Egyesületének találkozója Taksonyban

Varju László az állami támogatásokról tartott tájékoztatót

A Mozgáskorlátozottak Egyesületének taksonyi találkozója egy helyi táncegyesület műsorával kezdődött - fiatal táncosok szórakoztatták látványos koreográfiákkal az egybegyűlteket. A jól működő Egyesület tagsága bővül, és tovább erősödik, így példaként szolgálhat mások számára is. A tervek szerint, az áprilisban nyújtandó önkormányzati támogatást ezúttal különböző programok támogatására használják majd fel.

Varju László mindig is kiemelt ügyként tartotta számon a mozgáskorlátozottak, a fogyatékkal élők életminőségének javítását. Beszédében az új állami támogatásokról tájékoztatta a tagokat. Eszerint egy új lehetőség nyílik a fogyatékkal élők számára a munkaerőpiacon, mivel a jövőben arra helyezik a hangsúlyt, hogy az illető milyen munkát tud elvégezni - azaz nagymértékben csökkenhet a munkaerő-piaci hátrány és a kiszolgáltatottság érzése.

Varju László személyes feladatát azon emberek segítésében látja, akik egyedül maradtak problémáikkal a hivatali rendszerekben. "Egy dolog állandó: a változás"- mondta, és továbbra is együttműködést kért, hiszen a fogyatékkal élők életkörülményeinek javítása közös cél, amelynek fontos eleme, hogy a döntések meghozatala előtt egyeztetésekre, a problémák megbeszélésére kerüljön sor.

Összes cikk a következő rovatból: