Néhány perc alatt Ön vállalkozó lehet!
Ha Ön jövőre magánszemélyből vállalkozóvá szeretne válni, ezt néhány perc alatt megteheti majd. Az egyéni vállalkozások körét bővítette és az engedélyezési eljárást egyszerűsítette a parlament november közepén, két új törvény meghozatalával. Az egyéni vállalkozói engedély megszerzésének új eleme, hogy - az akár elektronikus úton jegyzőhöz benyújtott kérelemhez - a korábbiaktól eltérően nem kell csatolni a különböző hatósági engedélyeket. A jogszabályi feltételek meglétéről mindössze nyilatkozni kell. A vállalkozói igazolvány az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének és folytatásának nem feltétele. A különböző szakhatóságok a vállalkozásokat majd a működésük során ellenőrzik.
Újdonságok:
• kizárólag ügyfélkapunk keresztül lehet kezdeményezni az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdését
• aki nem rendelkezik ügyfélkapuval, annak ingyenesen biztosítanak
• illetéket nem kell fizetni, ami jelenleg 3.000 forint
• igazolvány kiállítására nem lesz szükség, ami ugyancsak pénzbe kerül, mégpedig 10.000 forint
• az egyéni vállalkozás a tevékenységét a tervezet szerint legalább egy hónapig, de legfeljebb öt évig szüneteltetheti
• egyéni vállalkozás megkezdésének nem lesz akadálya TB -, vám -, illetőleg adótartozás
• aki az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szerepel, az egyéni céget alapíthat. Ennek az egyéni cégnek csak egy tagja lehet (alapító), de ügyvezetőt alkalmazhat például).
• az egyéni cég jogi személyiség nélküli cég
• tag vagyona elkülönül a cég vagyonától
• gazdasági társasággá alakulhat
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát verzió









