Nem adjuk fel!
Kampányfórumot és Nőnapi Szegfűklub összejövetelt rendeztek március 6-án, Tökölön a művelődési házban. A program házigazdája Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára, országgyűlési képviselő-jelölt, rövid ismertetést adott a választási versenyben durva, inkorrekt eszközöket alkalmazó Jobbikról. Bemutattak továbbá egy rövidfilmet a tököli repülőtér ügyében rendezett lakossági fórumról, ahol a Fidesz képviselője elismerőleg nyilatkozott az MSZP-s ellenfeléről, aki mint mondta sokat tett a körzetért.
- A Fidesz bűne és a köztársasági elnöké, hogy együtt buzdították a Jobbikot és most az általuk palackból kiszabadított szellemet nem tudják megfékezni. Mostmár Orbán Viktor is azt mondta, hogy nem tudja őket „egy pofonnal” elküldeni. Ezért is fontos, hogy minden szimpatizánsunk jöjjön el ránk szavazni a választáskor – hangsúlyozta az államtitkár.
Szabó Imre környezetvédelmi miniszter, az MSZP Pest megyei elnöke örömmel tájékoztatta a megjelenteket, hogy egyre nagyobb érdeklődés kíséri pártjuk kampányrendezvényeit, amit megköszönt a lelkes aktivistáknak. Ezt követően a hölgyeket köszöntötte.
Králik Judit az MSZP Pest megyei nőtagozatának elnöke kérte a nőket, adjanak hite, erőt és biztatást környezetüknek, hogy a kampányban, majd a választáskor Varju Lászlót és a szocialista pártot támogassák. Hiszen a hölgyek a mindennapi életben például a piacon, a fodrásznál, az orvosi rendelőben, vagy épp az óvodában, az iskolában a gyermekért várakozva komoly propagandát fejthetnek ki azért, hogy az ország építését a választást követően a szocialisták folytathassák változatlanul.
- Nem adjuk fel! Lányok, asszonyok menjünk az utcára, de ne tüntetni, hanem a pártunk értékei mellett szólva hitet adni az embereknek a baloldali értékekben – fejezte be beszédét az elnöknő.








