A Kisdunáért Önkormányzati Társulás kedden konferenciát tartott a Ráckevei-Soroksári Duna jövőjéről Soroksáron. A kistérség már hosszú ideje foglalkozik az RSD problémájával, e rendezvény célja is az RSD-projektben érintett települések közötti együttműködés erősítése, és közös álláspont kialakítása volt.

A konferencián a települések képviselői mellett vízügyi-, és hajózási szakemberek is jelen voltak. Három kiemelt témában hangzott el egy-egy előadás:
- Központi szennyvíztisztító építése
- a Ráckevei-Soroksári Duna állapota
- hajózás, hajózási lehetőségek a Dunaágon
A központi szennyvíztisztító építéséről Ivántsy Gábor, a projekt ügyvezető igazgatója tartott prezentációt. A Csepel sziget északi részén már folyik az építkezés, befejezési határideje 2010. december 31. A szennyvíztisztító megépítésének komoly jelentősége van, hiszen ma a szennyvíz 45%-a tisztítatlanul ömlik a Dunába - a víztisztító felépülésével ez az arány 90%-ra növekszik. Ivántsy Gábor további célként kiemelte a környezettudatos magatartásnak-, a vízbázis védelmének-, és a lakossági környezet javításának fontosságát.
A projekt közbeszerzési eljárás keretein belül zajlik, teljes költsége 490 millió euró - ebből 65% uniós-, 20% költségvetési-, 15% önkormányzati támogatás. A felépült szennyvíztisztító a fővárosi önkormányzat tulajdonába kerül, üzemeltetését a Fővárosi Csatornázási Művek végzi majd.
Az RSD jelenlegi állapotáról Papanek László beszélt. Mint mondta, napjainkban a vízmennyiség, és a vízminőség a Dunaág két legfőbb problémája. Pár éve ugyanis alacsony a vízállás, és a belekeveredett tisztítatlan szennyvíz tovább rontja a Duna állapotát. Emellett a partok beépülése, üdülők építése is káros, mivel sok ház nincs rácsatlakozva a csatornahálózatra és a meglévő természeti értékek folyamatosan pusztulnak.
2005 nyarán vált az RSD nagy projektté, megvalósítása négy főbb fázisra oszlik:
- iszap eltávolítása, amely megközelítőleg 3 millió köbméter
- RCSM szennyvíztisztító telepéről a szennyvíz átvezetése a nagy Dunába
- üdülők csatornázása
- a tasi műtárgy újjáépítése.
A Dunaág revitalizációja 2009-ben indul meg, a projektelemek elkészülését követően. Varju László javaslata szerint az önkormányzatok addig is tehetnek együttesen, összefogva lépéseket, például elkezdhetnék a partmenti részek rendezését, ezzel is gátolva a további környezetkárosító tevékenységeket.

A konferencia harmadik témája a hajózás volt. Ezzel kapcsolatban egy hajózási vállalkozó osztotta meg tapasztalatait a jelenlevőkkel. Véleménye szerint még sok fejlesztésre, beruházásra volna szükség az RSD-n ahhoz, hogy megindulhassanak menetrendszerinti hajójáratok.

A legfőbb probléma manapság abban rejlik, hogy nincsenek kikötők, hajóállomások - csak Ráckevén. Ebből kifolyólag szükség van támogatókra, anyagi forrásokra, hogy hajózási társaságokat lehessen a térségbe vonzani.
A résztvevők egyetértettek a kitűzött célokban, és hangsúlyozták az összefogás, együttműködés fontosságát.
Médium Design