Öröm Ürömben
Örömmel jelentem be, hogy az Üröm - Csókavár gáztisztító masszával szennyezett karsztos bányaüregének mentesítése során a veszélyes hulladék kitermelése befejeződött. Üröm végre hamarosan visszakapja a csókavári kőbányát, amely nemsokára látogatható lesz. A kármentesítés közel hatmilliárd forintnyi költségének finanszírozója 85%-ban az EU Kohéziós Alapja, a fennmaradó részt a magyar államkassza állja. A projekt hatása a környék lakossága mellett összességében több mint egymillió embert érint, mivel a bánya megtisztítása az Észak-Budai Karszt vízgyűjtő területének megóvását célozza – jelentette 2010. április 7-én a munkálatok helyszínén tartott sajtótájékoztatón Varju László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára.
Baross Károly a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója többek között elmondta, hogy a Gáztisztító Művek a gázgyártás során keletkezett veszélyes gáztisztító masszát 1965 és 1975 között a csókavári mészkőbányában helyezte el, az korabeli törvények szerint nem szabályellenesen. Akkor még nem volt környezetvédelmi törvény, így a gázgyári hulladékot is gond nélkül lerakhatták. Az volt az egyetlen szempont, hogy a közel 45 méter mély, balesetveszélyes bányagödröt feltöltsék. Ez a massza azonban sokféle, az élő szervezetre ártalmas anyagot tartalmaz. A 2300 teherautónyi veszélyes anyag környezetvédő kitermelésével, elszállításával és 100%-os feldolgozásával sikerült meggátolni, hogy az anyag elszennyezze nemcsak a szomszédos település, hanem az egész Észak-Budai Karszt vízgyűjtő területet, ahol a híres budai langyos gyógyforrások is fakadnak.
Laboda Gábor Üröm önkormányzatának polgármestere elelégedettségének adott hangot, hogy a kivitelezők folyamatosan kapcsolatot tartanak a település civil szervezeteivel és a munkálatokkal szemben semmi kifogás nem merült fel. A település lakói megnyugodtak, hogy az ivóvízbázisukat veszélyeztető helyzet megszűnt. A képviselő testület első embere bejelentette továbbá, hogy az egykori bánya területén amfiteátrumot szeretnének létesíteni.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát verzió









