Navigáció: 

Összesen csaknem 20 milliárd forint gazdasági fejlesztéseket szolgáló pályázati pénzhez jutott Mosonmagyaróvár és a város térség

A nyertes projektek közül kettő a Szigetköz rehabilitációját szolgálja, Mosonmagyaróváron pedig az űrkutatást is bemutató tudományos központ létesül 1,5 milliárd forintból. Minderről Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára és Tóth Tiborné szocialista országgyűlési képviselő számolt be szerdán sajtótájékoztatón Mosonmagyaróváron.
Olyan fejlesztési projektek valósulhatnak meg a különféle pályázati forrásokból Mosonmagyaróváron, valamint annak térségében, így a Szigetközben és a mosoni síkon, amelyek jelentősen növelhetik a térség vonzerejét, tőkevonzó képességét - mondta Tóth Tiborné.
A térségben elnyert összesen csaknem 20 milliárd forintból 11 milliárdot tesz ki a Szigetköz rehabilitációját szolgáló két projekt, amelyek megvalósítása már megkezdődött. A gazdaságfejlesztési programokból 125 térségi kis- és középvállalkozás összesen 4,64 milliárd forint támogatást kapott, és az elnyert pénzből 19 mezőgazdasági vállalkozó indíthatott el kisebb-nagyobb beruházásokat.
Például a Leader programból az elmúlt pályázati szakaszban Mosonmagyaróváron két ipari parki projekt valósulhatott meg. Másik jelentős, pályázati pénzek felhasználásával történő beruházás a mosoni belváros rekonstrukciója, amely program 480 millió forint támogatást kapott. De jelentős összeg, 500 millió forint jutott a halászi híd felújítására is.
A városban indulásra vár az úgynevezett Futura projekt. Ennek keretében 1,5 milliárd forintból tudományos központot hoznak létre a budapesti Csodák Palotája mintájára. A létesítményt az eddig használaton kívüli 300 éves gabonaraktárban alakítják ki, amelyet a tervek szerint két kör alakú épülettel bővítenek. A létesítmény elsősorban a természettudományt szolgálja majd, ahol nem csak kiállítótér lesz, de a látogatók ki is próbálhatják a természettudomány különféle vívmányainak eszközeit. A központban kiemelt szerepet kap majd az űrkutatás bemutatása. A teljes beruházási költségből 1,3 milliárd forintot tesz ki a pályázati forrás, a többit a város önkormányzata biztosítja.
Varju László arról beszélt, hogy országosan több mint 1800 milliárd forint értékben indít gazdaságélénkítő projekteket a kormány, elsősorban a gazdasági világválság ellensúlyozására, hogy az adott területen működő vállalkozásoknak legyen munkájuk.

Összes cikk a következő rovatból: