Navigáció: 

Pályázati összeférhetetlenség

Az Országgyűlés - a december 17-i rendkívüli ülésnapon - megszavazta Varju László és képviselőtársai által előterjesztett, a közpénzekből nyújtott állami támogatások átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot. A most elfogadott indítvány szélesíti az összeférhetetlenség körét, aki pedig ezt a kizárási szabályt megszegi, két évig semmire sem pályázhat.
Az elfogadott törvényjavaslat szerint ezentúl sem a döntés előkészítése, sem a döntés meghozatala során nem fordulhat elő, hogy illetéktelen magánérdekek veszélyeztessék a támogatás céljának megvalósulását.
Ennek érdekében a megszavazott törvényjavaslat széles körű kizárási szabályokat tartalmaz: nem pályázhat, támogatásban nem részesülhet állami vezető, a regionális fejlesztési tanács elnöke, a fejlesztési ügynökség vezetője, a döntéselőkészítésben közreműködő személy, illetve maga a döntéshozó. Az érintettek hozzátartozói és gazdasági érdekeltségük is a kizárt körbe tartoznak.
A civil szféra és a politika éles elválasztása érdekében ráadásul öt évre kizárják az államháztartásból, uniós forrásból vagy nemzetközi megállapodás alapján nyújtott nem normatív támogatásokból azokat a társadalmi szervezeteket, egyházakat, szakszervezeteket és alapítványokat, amelyek párttal együttműködési megállapodást kötöttek, közös jelöltet állítottak, vagy – időkorlát nélkül – amelyek képviseleti szervében párt országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati képviselői ülnek.
Az átláthatóság miatt valamennyi pályázatot egy központi honlapon közzé kell majd tenni a nyertesek és a nyert összeg megjelölésével. Aki pedig megszegi az összeférhetetlenségi szabályt, annak a támogatás egészét késedelmi pótlékkal együtt kell visszafizetnie, és büntetésül két évig más támogatást sem szerezhet.
 

Összes cikk a következő rovatból: