Navigáció: 

IPU MKBT

A kínai-magyar diplomáciai kapcsolatok 60. évfordulóját ünnepelték Pekingben

A Kínai Népköztársaság és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok létrehozásának 60. évfordulóját ünnepelték hétfőn este hivatalos külsőségek között Pekingben, a baráti társaságok kínai szövetségének dísztermében.

"Magyarország a barátunk, nincs köztünk komoly konfliktus, vagy rendezetlen ügy" - hangsúlyozta a fogadáson a szövetség elnöke, Csen Hao-szu (Chen Haosu). "Mi sosem fogjuk elfelejteni azt az önzetlen támogatást, amit önöktől kaptunk az új Kína megalapításakor" - tette hozzá.

Összes cikk a következő rovatból:

Magyarország lehet Kína regionális centruma

Magyarország lehet Kína regionális centruma, elosztó központja - nyilatkozta Sanghajban a magyar külügyminiszter. Balázs Péter kiemelte, ez jelentős munkahelyteremtéssel járna.
Magyarország kereskedelmi centrummá válhat, ha Kína ide telepíti regionális elosztó központját. Ez a többi mellett jelentős vidéki reptérfejlesztést vonhat maga után hazánkban, és munkahelyeket jelent az ország számára – fejtette ki a külügyi tárca vezetője, aki a kínai külügyminiszterrel tárgyalt Pekingben. Balázs Péter ellátogatott Sanghaja, a jövőre megrendezendő világkiállítás helyszínére.

Összes cikk a következő rovatból:

Kínai Márkák Üzleti Fóruma – AsiaCenter

A Kínai Márkák Üzleti Fórumára egy egész régió legkülönfélébb iparágának képviselői érkeztek hazánkba nagykereskedelmi partnerek után kutatva. A vállalkozók mellett ez az országnak is nagy lehetőséget jelent, lévén, hogy a sikeres együttműködéseknek köszönhetően erősödhet Magyarország uniós kapukánt betöltött szerepe.
Az eseményen bemutatkozott Zhejiang (Csöcsiang) tartomány - Kína egyik legdinamikusabban fejlődő tartománya – valamint annak textil-, kézműves-, bútor-, gép-, és műszeripara, amelyek képviselőivel áru és termékbemutatók, valamint négyszemközti tárgyalások keretében – személyesen is megismerkedhettek az érdeklődők.

Összes cikk a következő rovatból:

Kínai- Magyar Üzleti Fórum

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium meghívására Magyarországon tett látogatást a Kínai Népköztársaság kereskedelmi miniszterhelyettese, Jiang Yaoping úr. A küldöttséggel együtt nagyszámú üzleti delegáció érkezett hazánkba – 41 kínai cég képviseletében közel 70 cégvezető.

Összes cikk a következő rovatból:

Felavatták a kínai Turó Rudi-üzemet

Ünnepélyes keretek között felavatták a Pekingtől 185 kilométerre északra lévő Fengningben a magyar technológiával és berendezésekkel létrehozott tejipari üzemet, amely egyebek közt egy Túró Rudi-féleséget is meghonosít Kínában. Az avató ünnepségen részt vett Varju László is.
 

Összes cikk a következő rovatból:

Az Országgyűlés Külügyi Bizottsága is Kínában

Magyarország kapu Európába, hangzott el ismét a magyar vezetőktől a kínai tárgyalásaik során. A Magyar Parlament Külügyi Bizottsága is látogatást tett Kínában.

Összes cikk a következő rovatból:

Baráti Tagozat küldöttségének látogatása sikeresen zárult Tibetben is

Delegációnk a  Kínai Országos Népi Gyűlés Kínai-Magyar Baráti tagozatának meghívására  látogatás tett.  A tárgyalások során szó esett többek között az ősszel Kína 10 városában kezdődő Magyar Évadról, melynek keretében bemutatkozik hazánk  politikai, gazdasági  és kultúrális életetének sok eseménye és szem&

Összes cikk a következő rovatból:

Xi'an a több mint 6 milliós város

Xi'an a 34 milliós össz lakosságú Shaanxi tartomány központja, mely egyike a fejlesztésre váró felzárkóztattandó 13 terület egyikének. A városban mégis olyan tudásközpont jött létre ahol egyetemek és vállalatok együttműködése odáig vezetett, hogy a kínai űrprogramhoz is kapcsolódni tudatak és így legutóbbi űrrakéta hajtóműve itt készült.

Összes cikk a következő rovatból:

Peking 2007

2007 07. hónap 7. napján 7 óra után néhány perccel írom ezt a bejegyzést. Ezt az időpontot  az  itteni barátaink fontosnak tartják és nagy figyelemmel követik az eseményeket...

Összes cikk a következő rovatból:

Kína: Peking - Yiwu - Xi'an - Tibet/Lhasa

Néhány nappal az európai parlamenti képviselők látogatása után az Interparlamentáris Unió Magyar-Kínai Baráti tagozata 23 fős delegációjával indulunk ma Pekingen át a nagy ország és a  felsorolt városok vezetői és nevezetességei felé.

Összes cikk a következő rovatból: