Pótmunkáspárt. A szocialista Szabó Zoltán szerint a Fidesz lassanként fölveheti ezt a nevet.
Pótmunkáspárt. A szocialista Szabó Zoltán szerint a Fidesz lassanként fölveheti ezt a nevet. Az MSZP-s politikus ugyanis egyre több olyan ügyletre bukkan az ellenzéki irányítás alatt álló településeken, amelyben bizonyos cégek irreálisan alacsony áron vállalnak el egy munkát, azután pótmunka címén jelentősen jóval magasabb összeget kérnek, a különbözeten meg valakik mutyiznak. Szabó hetek óta beszél ezekről az ügyekről a nyilvánosság előtt, mert mint a Népszavának elmondta, szeretné az embereknek megmutatni, hogyan kormányozná adott esetben az országot a Fidesz.
// <\/scr'+'ipt>');
// ]]>
- Dühös ember ön?
- Való igaz, könnyen dühbe gurulok, de hamar meg is békélek.
- Akkor miért üzent hadat területi, városi, megyei önkormányzatoknak?
- Nem üzentem én hadat. Ha a tények, az események tárgyilagos ismertetése hadüzenetnek számít, akkor azt gondolom, minden újságíró hadat üzen annak a helynek, személynek, akiről vagy amiről cikket ír. Mi "Így kormányoztok ti" címen elindítottunk egy sorozatot, mert szeretnénk az embereknek megmutatni, hogyan kormányozná adott esetben a Fidesz az országot. Beszéljünk őszintén, a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a Magyar Szocialista Pártról nem különösebben jó a választópolgár véleménye. Ma sokan úgy gondolják, hogy az MSZP katasztrofálisan kormányozza az országot, a Fidesz viszont majd mindent remekül fog csinálni. Úgy gondolom, ez sokkal inkább érzelmi, hangulati indíttatású vélekedés, mint tényeken alapuló ítélet. Ebben a helyzetben két dologra van szükség. Meg kell mutatni, hogy nem is kormányozzuk olyan rosszul mi ezt az országot, rendben lesz a jövő évi költségvetés, a kabinet sikerrel kezeli a válságot és ezt a világban is elismerik. Sorra jelennek meg azok az elemzések, amelyek szerint Magyarország az elsők között és a legjobb helyzetben kerülhet ki abból a gazdasági visszaesésből, amibe egyébként egy pénzügyi világválság döntötte. E mellett fel kell hívni a figyelmet arra, mit tesz a Fidesz helyben, ott, ahol kormányzati pozícióban van, mert ebből kiderülhet, hogyan viselkednének adott esetben kormányzásuk évei alatt. A napokban az esztergomi mélygarázsok értékesítésének körülményeit igyekeztem a nyilvánosság előtt felvázolni, ez most már a hatodik példa volt arra, miképpen nyúlják le az adófizetők pénzét az általuk irányított településeken. De ígérhetem, hogy a sorozatnak még messze nincs vége.
- Mit jelent az, hogy messze nincs vége?
- Sok minden van még a tarsolyunkban. Egyes ügyeket már megvizsgáltunk, és mert kiállják a jogszerűség próbáját, rövidesen ismertetni fogom valamennyit. Amióta ezt a sorozatot elindítottuk, dőlnek hozzánk az információk - helybeli szocialisták, politikusok, civilek, magánemberek árasztják el az elektronikus postafiókomat hasonló ügyekkel. Ezeket természetesen ki kell vizsgálni, ellenőrizetlen információkkal nem állok a nyilvánosság elé. Nem is kell, hiszen bőven van mivel bizonyítani, hogy a Fidesz rosszul kormányozna.
- Bízik abban, hogy a választók odafigyelnek ezekre?
- Remélem, hogy jövő áprilisban valós információk alapján döntenek majd a választók, nem pedig a fideszes propagandagépezet által nagyon ügyesen sulykolt érzelmektől vezérelve. Szeretném, ha az általam elmondottak is befolyásolnák a döntésüket. Úgy látom, hogy ezekre az ügyekre odafigyel a sajtó, a történetekről egyre több lapban írnak, ezért hiszem, hogy mindaz, amiről az "Így kormányoztok ti" című sorozatban beszélek, hatással lehet az emberekre.
- Néha úgy tűnik, mintha a szocialista párt állna az egyik sarokban, a Fidesz a másikban. Ön sorolja a különböző gyanús ügyeket, a Fidesz pedig arra figyelmeztet, hogy már legalább egy kisebb focicsapatnyi MSZP-s tölti napjait korrupciós ügyek miatt rács mögött. Mi jöhet ebből ki?
- Nem tudok arról, hogy kisebb focicsapatnyi ember ülne előzetesben az MSZP-ből. Ha jól tudom, pillanatnyilag Zuschlag János és Hunvald György van előzetes letartóztatásban, és esetükben sincs még jogerős ítélet. Amúgy nem én vagyok maga az igazságszolgáltatás, az említett ügyekben szereplő önkormányzatokat nem tudom felelősségre vonni, de ha valahol bűncselekmény történt, akkor a bűnüldözés végezze a dolgát, ha "csak" disznóság, akkor ítélkezzenek a választók. Arra azért felhívnám Cser-Palkovics András úr figyelmét, aki az általam ismertetett ügyeket effajta kurta mondatokkal igyekszik kisebbíteni, hogy például a nagykanizsai történet közreadása után az egyébként Fidesz által jelölt polgármester a nyilvánosság előtt kijelentette, három éve védi a város kasszáját a keselyűktől, és most sem fogja közéjük dobni a kulcsot. Talán meg lehetne kérdezni Marton István polgármestert, hogy kik azok a keselyűk, akiktől neki védenie kellett a város pénzét. Amit pedig Fejér megyéről elmondtam, hogy furmányos szerződéssel ötmilliárdos kárt okoztak a megyének, arról jó tudni, hogy hasonló dolgokért az ügyészség annak idején már két komplett önkormányzati frakciót meggyanúsított. Hogy meg fogja-e gyanúsítani ennek okán a Fejér megyei Fidesz-frakciót is, azt nem tudhatom, mert nem én vagyok a legfőbb ügyész, de mindenesetre ha az ügyészség következetes akar lenni, akkor legalábbis eljár ebben az ügyben.
- Korábban feltette a kérdést: vizsgálódtak-e már a fóti ügyben. Kapott választ?
- Azt tudom, hogy folyik a nyomozás, de azt nem, hogy milyen eredménnyel, és azt sem, hogy le kívánják-e zárni mondjuk például bűncselekmény hiányában a dolgot. Fóton a Hír TV és a Lánchíd Rádió támogatásáról, illetve a "baj esetén Kövér Lacihoz lehet fordulni" félmondatról elhíresült hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után eredménytelennek nyilvánították a pályázatot. Ott tulajdonképpen csak annyi történt, hogy a szándék még időben lelepleződött. De hát azóta ugyanaz a módszer megjelent Nagykanizsán, és másutt, amiből arra lehet következtetni, hogy a fóti eset nem egyedi és elszigetelt kísérlet volt, hanem ez a Fidesz által vezetett önkormányzatok egyik, immáron bejáratott pénzszerzési technikája. A recept mindenütt ugyanaz: olyan baráti céggel kell megalkudni, amelyik irreálisan alacsony árajánlatot ad az elvégzendő munkára; majd az önkormányzat megrendel tőle különféle pótmunkákat, és a pótmunka címén a cég jelentősen megemeli az árat; feltehető, hogy a különbözeten meg valakik mutyiznak. Erre szoktam azt mondani, hogy a Fidesz lassanként fölveheti a Pótmunkáspárt nevet.
- Narancsszínű pénzszivattyúról, mutyikról beszél, nem tart attól, hogy a Fidesz visszalő?
- Fogalmam sincs mivel lőhet vissza, ezek tények, amelyekkel nehezen tud vitatkozni. Ha most azt mondja, hogy a Fidesz meg majd beindít egy másik sorozatot, ahol szocialista vezetésű önkormányzatokban folyó hasonló ügyleteket fognak feltárni, akkor én csak azt tudom mondani, hogy a Fidesz ezt már régen beindította, és ennyire jutott. Nem örülök annak, bárhol is találtak ügyeket, de az igazságszolgáltatás tegye a dolgát. Tegye a dolgát akkor is, ha szocialista vezetésű önkormányzatról van szó, de legyen szíves fideszes vezetésű önkormányzatok esetében se tétlenkedjen.
Fazekas Ágnes
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát verzió








