Program az 1945 utáni történelem oktatásának megújítására
Az Európai Unióban egyedülálló, 549 millió forint költségvetésű projekt az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében valósul meg, az Emlékpontok –Audiovizuális Emlékgyűjtés program keretében. A támogatási szerződést ünnepélyes keretek között írta alá október 29-én Budapesten, Schmidt Mária az Emlékpontok projekt gazdája, egyetemi docens, a XX századi Intézet, a XXI. Századi Intézet, valamint a Terror Háza Múzeum főigazgatója, és Keszthelyi Károlyné az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatóságának mb. igazgatója. A ceremónián résztvett Varju László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium fejlesztési ügyekért felelős államtitkára, valamint Orsós Éva a projekt felsőoktatási integrációs testületének tagja.
A felszólalók hangsúlyozták, hogy a hazai középiskolai történelemoktatásban csekély súllyal szerepel az 1945 utáni korszak, valamint egyes hátrányos helyzetű társadalmi csoportok – a közvélemény sok tekintetben megosztó – témaköre. Ezen hivatott segíteni a most aláírt program.
Varju László államtitkár előadásában kiemelte, hogy az „Audiovizuális emlékgyűjtés” című konstrukció célja az európai és nemzeti identitás erősítése, a demokráciára és a toleranciára való nevelés fejlesztése.
- Ennek során egy kiemelt projektet és egy egyfordulós pályázatot hirdettek meg.
- Az Audiovizuális emlékgyűjtés című program a közelmúlt történelme tanításának megújításához kíván hozzájárulni kétszáz középiskola diákjai által gyűjtött emlékezések révén. A kiemelt projektet a Terror Háza Múzeumot működtető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány jegyzi, de a tervezésben és a majdani lebonyolításban részt vesz a történettudomány és tanítás számos vezető szakembere.
- A projekt hazánk XX. századi történelmének feldolgozását és alaposabb megismerését célozza a nálunk eddig ritkán alkalmazott, az eseményeket átélő személyek megkérdezésére épülő ún. „elbeszélt történelem” módszerének segítségével.
- Magyarország XX. századi történelme megrázkódtatások és fájdalmak sorozata, amelyeket büszke és dicső pillanatok szakítottak meg. Felmérések szerint minderről, a most felnövő generáció igen keveset tud, de ennek oka nem a diákok érdektelensége.
- E jelentőségteljes időszak nem tud súlyának megfelelően megjelenni a középiskolai történelem-oktatásban. A fájdalmas eseményekről pedig - mint az elvesztett világháborúk, a totális diktatúra és a holokauszt - kevés szó esik a nyilvánosság előtt, sőt még szűkebb környezetünkben sem beszélünk e kérdésekről eleget.
- Kiválasztott középiskolák diákjainak bevonásával kerül sor az elmúlt évszázad, illetve a közelmúlt történeti eseményeit felidéző, még élő szemtanúk felkutatására a közreműködő diákcsoportok szűkebb környezetében, a feladatra a projektgazda által speciálisan felkészített szaktanárok irányításával és felügyeletével.
- A projekt neves partnerek együttműködésével és felügyeletével jöhet létre. A projektgazda a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, partnerei az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Habsburg Történeti Intézet, és a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetsége.









