Sport és nosztalgia
Még a hirtelen beköszöntött ősz sem tudta kedvét szegni a rengeteg látogatónak a szigetszentmiklósi ÁTI-sziget Ipari Park kétnapos rendezvénysorozatán, október második hétvégéjén.
A szombati nap a megemlékezés jegyében telt, ugyanis hatvan éve alapították a hajdan itt működő, világhírű Csepel Autógyárat. A múlt idők emlékeit őrző járművek és fotográfiák kiállításának megnyitóját követően szakmai előadások hangzottak el a tehergépkocsik, a katonai típusok és az alvázgyártás történetéről.
A vasárnap a sport, szabadidős és gyermekjátékok programja volt. Erről kérdeztem dr. Boér Gábort az ÁTI-sziget egyik ügyvezető igazgatóját.
- Azt kerestük és akartuk, hogy az idetelepült mintegy hatvan cég és a környékbeli partnerink, az önkormányzatok és testvérvállalataink jöjjenek össze legalább évente egyszer baráti találkozóra. Immár harmadszor tartjuk meg sportnapunkat, mind nagyobb érdeklődés mellett.
A permeteg eső dacára, már reggel hatkor megjelentek a záportározó tó partján a felnőtt horgászverseny résztvevői, később őket követték a gyermekek. A legnagyobb résztvevő tömeget most is a futóverseny vonzotta, amelyen több mit kétszázan indultak. Szokásához híven a Ráckevei Kistérség gárdáját erősítette most is Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára. Deresedő bajuszú csapattársában felismertem a montreali olimpia 1500 méteres futódöntőjének magyar résztvevőjét, Zeman Jánost. Tőle érdeklődtem jelenlegi munkájáról és arról, hogy miként került a tömegsportrendezvényre.
- Most a Budaörsi Triatlon Klubban vagyok mesteredző. Mintegy húsz tanítványom van, akiknek fele, több nemzetközi bajnokságon is fényes éremmel bizonyította felkészültségét. A legeredményesebb közülük Csomor Erika, aki hétszeres világbajnok duatlonban.
A dr. Márkusz cég bérel egy helyiséget a telepen, ők szponzorálnak és egy kicsit idetartozóként jöttem el a futóversenyre.
A díjkiosztás után sokáig együtt maradt a társaság, volt aki a gyárat, mások a békeidőben háborúra készülő ötvenes évek szocializmusa bunkereit tekintette meg. A legnagyobb sikert az old timer Csepel autók aratták.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát verzió












