Navigáció: 

Szavazzon az MSZP-re!

Varju László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára, szocialista országgyűlési képviselő és meghívottja Lampert Mónika az MSZP országgyűlési képviselője február 27-én baráti beszélgetésen vett részt Szigetszentmiklóson az Örökzöld Nyugdíjas Klubban.
- Olyan kampányt kell csinálni, amelyben bemutatjuk, hogy a mi programunk különb a jobbikénál és a Fidesz elképzeléseinél is, amiből alig ismerni valamit – kezdte beszédét Lampert Mónika. Ha bízunk az igazunkban, akkor ne az előzetes felmérési adatokat nézegessük, hanem nyerjük meg a választást. Hiszem, hogy igaza van Mesterházy Attilának azzal, hogy sok tartalékunk van és okozunk mi meglepetést a végeredménynél. Elismerjük, hogy a kormányzásunk nem volt teljesen hibátlan, de az hazugság, hogy az ország romokban áll és újjá kell építeni. Ennek az ellenkezőjét bizonyítják többek között az új utak, iskolák, óvodák és közintézmények.
A képviselőnő fokozottan felhívta a figyelmet a kertek alatt farkas módjára ólálkodó veszélyre, a Fidesz által korábban támogatott szélsőséges Jobbikra. Szerinte a weimari köztársaság rémisztő példája lebeg előttünk. Attól tart, hogy a miniszterelnök a ciklus utolsó parlamenti ülésén hiába kérte a két, alapjaiban demokrata pártot az összefogásra az ordas eszmék ellen, Orbán Viktor és a Fidesz nem fogadja meg a tanácsot. „Aki a demokratikus itézményrendszer védelmét szeretné, az szavazzon az MSZP-re!”-biztatta a hallgatóságot Lampert Mónika.
Varju László az előző napon, Tökölön tartott és a repülőtérrel kapcsolatos lakossági fórumról adott tájékoztatást. Az ott elhangzott hozzászólások alapján is bizonyítottnak látta, hogy elképesztően nagy veszély leselkedik ránk a Jobbikban. „Európa szégyene lesz, ha a Jobbik túlzott hatalomra jutna” – hangoztatta az államtitkár. A jelelölt hangoztatta, hogy nem szabad hagyni az utóbbi nyolc év alatt elért eredmények elhallgatását.
- Az MSZP az elmúlt évek alatt többszörösen bebizonyította, hogy akik jogosan megszerezték a nyugdíjukat, akkor azok azt becsületesen megkapják. 2001-ben, az Orbán kormány utolsó évében az átlagnyugdíj havi 38 ezer forint volt, ez az összeg ma eléri a 85 ezer forintot. Védjük a jövő nyugdíjasait attól az elszólástól, miszerint a Fidesz az úgynevezett svéd modellt szeretné bevezetni, jelentősen csökkentve és rontva az elkövetkező időszak nyugállományba vonulóinak lehetőségeit.
A hozzászólások kritikusan szóltak arról, hogy nem megfelelően szigorú a párt kampánya. Gyakran hiányoznak a keményen határozott válaszok a Jobbik és a Fidesz populista szövegeire. Konkrét javaslatok hangzottak el a fiatalok baloldali gondolkodásúvá tételének módszereire. Elhangzott többek között olyan észrevétel, hogy a Jobbik képviselőihez hasonlóan a szocialisták is nagyobb számban menjenek el más pártok kampányrendezvényeire és egyszerű, határozott kérdésekkel hozzák olyan helyzetbe az előadót, hogy kiderüljenek hazug állításai. Jónéhányan kifejtették, hogy nagy szükség volna az eddiginél több szocialista képviselőre a helyi önkormányzat képviselő-testületében.  Mert máris tapasztalható, hogy milyen agresszíven akarják minden posztra, még az iskolák élére is kizárólag a Fidesz embereiket ültetni.




Összes cikk a következő rovatból: