Navigáció: 

Bakteriológiai termelőüzem avatása

A Ceva-Phylaxia február 9-én Budapesti gyárában beruházások hosszú sora után megnyitotta új bakteriológiai vakcinatermelő üzemét. A létesítmény megvalósítását a Magyar Állam támogatta.  Az üzemavató ünnepségen többek között megjelent René Louis Roudaut francia nagykövet és Varju László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára.
Az új üzem a Ceva Cégcsoport növekvő nemzetközi megrendeléseire fog új aerob és anaerob bakteriális vakcinákat előállítani. A 8,5 millió eurós beruházás a budapesti telephely 28 millió eurót meghaladó teljes beruházásának részét képezi. A nagyívű fejlesztés 2002-ben kezdődött.
Dr. Arnaud Bourgeis a biológiai üzletág igazgatója megnyitóbeszédében azt mondta: „A Phylaxiát – amely jelenleg az egyik legrégibb vakcinatermelő üzem a világon – csaknem 100 évvel ezelőtt 1912-ben alapították. A Cevánál büszkék vagyunk arra, hogy örököltük ezeket a történelmi hagyományokat, amelyek a kezdetektől fogva szorosan kötődtek a magas szintű tudományokhoz, a termelésen keresztül a vásárlók, állattartók és állatorvosok igényeihez. A vállalat termékeinek 90%-át exportáljuk a világ minden tájára.”
- Nagyon megnyugtató érzés egy ilyen programon résztvenni. Ez egy olyan esemény, amikor a gazdasági válság idején olyan pillanatoknak vagyunk tanúi, ami optimizmusra ad okot. Az elmúlt hónapok néhány kellemetlen eseménye, mint például a pécsi vízmű ügye nem jelenti azt, hogy a francia befektetetési kedv alábbhagyott Magyarországon – hangsúlyozta René Louis Roudaut, francia nagykövet.
-  A mostani átadás is bizonyítja, hogy egyre inkább sikerül a működő tőkét munkára fogni Magyarországon. A 101 millió forintos állami támogatásnak is köszönhetően stabil maradt az itt dolgozó 293 személy állása és további 95 magasan kvalifikált munkaerő felvételére nyílik lehetőség.  Jelentős tény továbbá, hogy a kormányzati támogatásnak köszönhetően a cég kötelezettséget vállalt arra, hogy a kibővülő létszámot 2016-ig megőrzi. Kiemelkedően fontos továbbá, hogy az itt folyó kutatás-fejlesztési program emeli hazánk hírnevét, a nemzetközi összefogásnak köszönhetően- mondta beszédében Varju László államtitkár.

 



Összes cikk a következő rovatból: