Navigáció: 

Szemtől szemben – Kiállás Gyurcsány mellett

A Kormány egy évének értékeléseVarju László június 28-án Halásztelken tartott képviselői közmeghallgatást „Szemtől szemben” címmel. A hallgatóság kiállást és közös fellépést sürgetett Gyurcsány Ferenc mellett.

Kezdjük rögtön a végén: Varju László országgyűlési képviselő halásztelki közmeghallgatásán olyan témát hoztak szóba a megjelentek, mely napok óta megbotránkozást vált ki a jó érzésű emberekből. Vezető fideszes politikusok Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közszerepléseit minősítő kijelentéseiről van szó. A jelenlévők egyöntetűen tűrhetetlennek találták azokat a kijelentéseket, azt a politikai nemtelenséget, azt a morálisan elítélendő stílust, melyet a nagyobbik ellenzéki párt számos képviselője folytat az utóbbi időben. Az emberek véleménye szerint, ki kell állni Gyurcsány Ferenc mellett, „mögé kell állni, mert éreznie kell, hogy az ország nagyobbik része, a csendes többség őt támogatja”. Többen felvetették, hogy aláírást kellene gyűjteni Gyurcsány és az általa képviselt reformok mellett. Sokan azon a véleményen voltak, hogy a miniszterelnöknek szüksége van arra, hogy tudja, érezze, az emberek többsége megértette szándékát és egyetért vele. Igent kell mondanunk, mert a pozitív dolgok viszik előbbre a világot, nem a mindent tagadó magatartás – fejtette ki egyik hozzászóló.

A miniszterelnök melletti spontán szimpátia-megnyilvánulást megelőzően Varju László országgyűlési képviselő a Kormány egy évéről és a Parlament tavaszi ülésszakáról számolt be. A képviselő beszélt a fejlesztésekről, a térség gondjairól és lehetőségeiről. Az egészségügy átalakításának szükségessége, az oktatási reform és azok az intézkedések voltak a kerekasztal-beszélgetéssé alakult fórum nagy érdeklődést kiváltó témái. A megjelentek a szociális juttatásokról kérdezték Varju Lászlót, aki elmondta, hogy a jövőben a „segély helyett esély” elvére kell a hangsúlyt helyezni. Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a rászorultak lehetőségekhez jussanak a gazdasági szférában.
A résztvevők véleménye szerint szükség van arra, hogy az országgyűlési képviselő meghallgassa őket, hogy valódi párbeszéd alakulhasson ki a törvényhozók és azok között, akik képviseletükben az Ország Házába küldték őket. Mint a hozzászólásokból kiderült, Halásztelken jelenleg a konszenzus, az összefogás és a közös út keresése a legfontosabb kérdés.Beszélgetés és kiállás a miniszterelnök mellett

 

Összes cikk a következő rovatból: