Területfejlesztő
Új magyar főkonzulátust avatott Balázs Péter külügyminiszter és Varju László államtitkár a középnyugat-kínai Csungkingban
2010, február 5 - 08:56
"A város gazdasága közel kétszer olyan ütemben nőtt tavaly, mint a kínai országos átlag és idei tervei ugyancsak ambiciózusak, ezért is érezzük, hogy itt a helyünk" - mondta egyebek mellett a külképviselet ünnepélyes megnyitóján a magyar miniszter, emlékeztetve arra, hogy 2009-ben a város 14,5 százalékos GDP növekedést ért el.
"Tudjuk, hogy a 32 milliós központi alárendeltségű, tartományi jogú város és térsége a kínai gazdaságfejlesztési stratégiában kiemelt támogatást élvez, s most még időben kezdhetjük el a munkát itt annak érdekében, hogy erőforrásokat vonjunk be a magyar gazdaság számára"- mondta a miniszter.
Februártól újra sztárpályázat
2010, február 4 - 10:38Február végén ismét megnyílhat a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) kisvállalkozási technológiafejlesztési pályázata, és még az idén 4 további pályázatot hirdetnek meg a vállalkozásoknak a GOP-ban.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kedden jelentette be, hogy a meghirdetett 15 milliárd forintos keret kimerülése miatt ideiglenesen felfüggesztette a kisvállalkozások technológiai fejlesztési pályázatát.
A forráshiány miatt nem utasítanak el pályázatot, és forrást keresnek a további igénylők számára, majd várhatóan február végétől ismét megnyitják a pályázati ablakot.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Útfelújítás a Börzsönyben Uniós forrásból
2010, január 28 - 13:13
A közép-magyarországi régióban 2010-ig a négy és ötszámjegyű utak közül összesen 190 kilométer újult meg 11,8 milliárd forint értékben. Ennek részeként január 26-án, Varju László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára Vámosmikolán ünnepélyesen átadta a Szob-Hont közötti összekötő út 32,8 kilométeres felújított szakaszát. A kivitelezésre fordított 1,3 milliárd forint az Európai Unió támogatási alapjából származik.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Aszfaltszőnyeg uniós forrásból
2010, február 1 - 10:12
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv megvalósítása során a területfejlesztéshez tartozó Közép-magyarországi Operatív Program útfelújítási programok projektgazdája a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Ebben a régióban 2010-ig a négy- és ötszámjegyű utak közül összesen 190 kilométernyi közút újul meg, 11,8 milliárd forint értékben a közreműködésükkel.
Vége a tápiósági szennyvízproblémáknak
2010, január 27 - 14:18
A Kormány mai ülésen döntött a 29 milliárd forint összköltségű „Tápiómenti régió szennyvíz elvezetése és szennyvíz tisztítása” elnevezésű program környezetvédelmi nagyprojektté nyilvánításáról. Magyarország — a tápiósági projekttel együtt — 17 környezetvédelmi nagyprojektet nyújtott be az Európai Bizottságnak. E 17, közel 251 milliárdos fejlesztést mintegy 182 milliárd forint értékben támogatja az Unió — jelentette be Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium fejlesztési államtitkára a mai Kormányszóvivői tájékoztatón.













