Tiszta viszonyokat szeretnénk
A miniszterelnök közélet megtisztítását célzó kezdeményezései végigvihetők.
Az MSZP üdvözli, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) hitelesítette a párt öt népszavazási kérdését, amelyekhez a parlamentben kétharmados támogatás szükséges – mondta Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy azokat a kérdéseket hagyták jóvá, amelyek elfogadásához a parlamentben kétharmados többség szükséges – közölte a politikus az OVB szerda esti döntésével kapcsolatban, amellyel a testület az MSZP húsz népszavazási kérdése közül ötöt hitelesített.
Varju László hangsúlyozta: ez azt jelenti, hogy a miniszterelnök közélet megtisztítását célzó kezdeményezései végigvihetők. Tiszta viszonyokat szeretnénk, és ehhez biztosítékot jelentenek az OVB által hitelesített kérdések – fűzte hozzá.
A frakcióvezető-helyettes elmondta: a nem hitelesített kérdések egy része technikai jellegű, ha szükséges, visszavonják őket, másik részük olyan, amelyben a parlament felének támogatása elég. Ilyen például a közpénzek felhasználására vonatkozó törvényjavaslat.
Varju László azt mondta, a kezdeményezéseknek nem az a céljuk, hogy mindenképpen népszavazás legyen. Inkább ösztönzőként hathatnak a pártokra, hogy ne húzzák az időt, és állapodjanak meg az ötpárti tárgyalásokon.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát verzió








