Navigáció: 

Több pénz, gyorsabban és egyszerűbben

Beruházási döntések – beruházások gazdasági előkészítése címmel tartott Budapesten kétnapos konferenciát a PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt.
A november 10-i nyitónapon az előadások sorát Varju László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára kezdte a Kis- és középvállalkozások gyarapodása, Magyarország gyarapodása címmel. Az államtitkár bevezetőjében kiemelte, hogy hazánkban a kis- és középvállalkozások aránya 99,9% és alkalmazottainak aránya 72,8%. Nem véletlen tehát, hogy az 1400 milliárd forintos válságkezelő és gazdaságélénkítő csomag részeként több mint 560 milliárd forint már elérhető a kis- és középvállalkozások számára a kereskedelmi bankok ezer bankfiókján keresztül. Az előadó fő vonalaiban érintette a megnövekedett hitelkeretű és időtartamú mikrohitel, valamint a forgóeszköz hitel, a beruházási hitel, a hitelgarancia s a korábbiakhoz képest megduplázott kamattámogatás nyújtotta lehetőségeket. Varju László röviden elemezte az uniós forrásokból megnyílt vissza nem térítendő támogatás rendszerét. Szóba hozta továbbá a Széchenyi Kártya Hitelprogramot, az Új Magyarország Portfóliógarancia Programot, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt szolgáltatásait s az Agrárvállalkozási Hitelgarancia a garanciáit.
Az államtitkár kijelentette, hogy az előző évek tapasztalatai alapján tovább gyorsították és egyszerűsítették az uniós forrásokhoz való hozzájutás lehetőségét. Elmondta azt is, hogy a 2007 - 2008-as 17 % - ról idén, illetve jövőre várhatóan 30%-ra nő a vállalkozásoknak jutó uniós források aránya.
Varju László zárógondolataiban kitért arra, hogy Magyarországon a kis- és középvállalkozások piaci folyamataiba tízszázaléknyi a kormányzati beavatkozás mértéke, amely uniós összehasonlításban is jelentős. Hangsúlyozta: a vállalkozásoknak meg kell érteniük, hogy az uniós források nem csodaszerként hatnak. A versenyképesség kérdésében célorientáltan kell gondolkodnunk és vállalkozóbarát üzleti környezetet kell teremtenünk! Végezetül leszögezte, hogy az erőteljes innovációközpontú ágazatoknak nemzetközi szinten is kimagasló jövője van.

Összes cikk a következő rovatból: