Útfejlesztések Hevesben
„A közúthálózat fejlesztéseinél nem elegendő csak a főútvonalakra koncentrálni. Az alacsonyabb utak fejlesztése a javuló területi összekötetések mellett magukban hordozzák a helyi és térségi gazdaságfejlesztés lehetőségét is.”— hangsúlyozta Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára, a 617 millió forint uniós támogatással korszerűsített Eger-Egerszólát közötti útszakasz átadásán.
Az Eger-Miskolc összekötőút fejlesztésének részeként az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében valósult meg az Eger-Egerszólát útszakasz 4 hídjának felújítása, valamint útburkolatának megerősítése.
A hevesi megyeszékhelyet Egerszóláttal összekötő útvonal modernizálásával egyúttal befejeződött Pétervására és térsége alsóbbrendű úthálózatának felújítása is. Pétervására körzetében az aszfaltburkolat megerősítését és az útívek kiszélesítését követően, a nyár végén adták át ismételten a forgalomnak a Sirok-Pétervására összekötőutat, valamint a Fedémes bekötőutat. A felújítás eredményeképpen több mint 10 ezer ember mindennapi közlekedése vált biztonságossá.
Észak-Magyarország három megyéjében 12,5 milliárd forint értékben, eltérő fázisban folynak kiemelt, alsóbbrendű, valamint belterületi útfejlesztések. A régió alsóbbrendű és belterületi útfejlesztéseit a 2009–2010 közötti időszakban további 2,5 milliárd forint pályázati forrás segíti.









