Navigáció: 

Útfelújítás a Börzsönyben Uniós forrásból

A közép-magyarországi régióban 2010-ig a négy és ötszámjegyű utak közül összesen 190 kilométer újult meg 11,8 milliárd forint értékben. Ennek részeként január 26-án, Varju László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára Vámosmikolán ünnepélyesen átadta a Szob-Hont közötti összekötő út 32,8 kilométeres felújított szakaszát. A kivitelezésre fordított 1,3 milliárd forint az Európai Unió támogatási alapjából származik.
A rendkívül elhasználódott, kátyús és balesetveszélyes országos mellékút burkolatára a pályaszerkezet profilmarását követően két rétegben kopóréteget terítettek valamint kiszélesítették azt. Tizenegy hidat újítottak fel, kitisztították a vízelvezetési rendszert, rendezték a padkát, átépítették és korszerűsítették a buszmegállóhelyeket.
Bárdi Alex Vámosmikola polgármestere örömét fejezte ki, hiszen az út jelentősen javít a közlekedés biztonságán a környék településein élők és az erre járó külföldiek számára egyaránt. Ugyanakkor azt reméli, hogy a közeljövőben megújulhat a 1201-es út további három kilométeres szakasza is. Ami igen fontos, mert már államközi egyeztetésnél tart a hazánkat Szlovákiával összekötő vámosmikolai nemzetközi híd építése, amelynek majdani forgalma is erre az útra érkezik.
- Egyértelmű lépéseket teszünk annak érdekében, hogy 2010-ben a szomszédos megye, illetve régió területére eső útszakasz is megújuljon – ígérte az államtitkár.

Összes cikk a következő rovatból: