Navigáció: 

A váci képviselőjelölt kiáll a további fejlődésért

Dr. Jakab Zoltán Attilának a Pest megyei 2. számú választókerület szocialista országgyűlési képviselőjelöltjének Vácon a Bartók Béla Zeneiskolában tartott kampánygyűlésének vendége volt 2010. február 18-án Varju László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára. Dr. Bóth János országgyűlési képviselő és Vác polgármestere, bevezetőjében rövid ismertetést tartott az elmúlt nyolc esztendő eredményeiről, összehasonlítva azok hatékonyságát az Orbán kormány teljesítményével. Dr. Jakab Zoltán Attila bejelentette, hogy Vác, Göd és Sződliget térségében közel 2.000 ajánlószelvényt gyűjtött már össze. „Dinamikus, újszerű kampányomra nem lesz jellemző a mocskolódás, a jelöltek pocskondiázása. Én a nyolc esztendő eredményeinek bemutatására és képviselői munkám elgondolásainak ismertetésére helyezem a hangsúlyt” – mondta a kandidáló. Céljai között szerepel többek között az egészségügy megvédése, a váci kórház rekonstrukciójának befejezése, a térség vasúti-, vízi- és közúti közlekedésének fejlesztése, továbbá egy váci Duna híd építése, valamint a munkahelyek védelme s fejlesztése és a beruházások folytatása, főként a munkahelyek megvédése, illetve azok számának növelése érdekében. Elképzelései között szerepel továbbá a hatékony árvízvédelem és a Dunából adódódó turisztikai lehetőségek hatékony kihasználása. Varju László a jelenlévők nagy megelégedésére bejelentette, hogy a főutca-főtér felújításának második szakasza megvalósításához szükséges források rendelkezésre állnak. A rehabilitációs projekt támogatási szerződésének aláírására hamarosan sor kerül. Az államtitkár ezt követően ismertette a kis- és közepes vállalkozások támogatására tett kormányzati intézkedéseket. A téma sokakat érint, ugyanis ezen vállalkozások biztosítják az ország nettó bevételének 61 százalékát. Jól jellemzi a stabil kereteket és a növekvő forrásokat, hogy eme vállalkozások 1.200 projektben kapnak folyamatosan munkalehetőséget. 2.100 vállalkozás pedig, mintegy húszmilliárd forint hiteltámogatásban részesült, az úgynevezett Jeremie program keretében. Az előadásokat lakossági fórum követte.

Összes cikk a következő rovatból: